2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Komolyabb politikai kultúrával rendelkező tájakon nagy botrányt kavarna egy olyan hír, hogy ittas vezetésen kapták rajta, és fogdába is zárták az ország miniszterelnökét. Bár még ott is mérsékelné a „leleplezés” súlyát, hogy a szóban forgó tett húsz éve történt, egy másik földrészen. Viszont nálunk, ahol még az ország akkor épp hivatalban levő főtengerésze is hortyogott már egy elázott hajnalon békés holtrészegen az autója volánja mögött a bukaresti diadalív árnyékában, ez már nem olyan nagy szám. Inkább azt teszi még világosabbá, hogy a kormánykoalíció vezető pártjában zajló elnökválasztási harc annyira eldurvult, hogy az politikai válságot fog kirobbantani a tisztújítás után.

Ennek a „leleplezésnek” a kapcsán a napokban sok nyomdafesték folyt el, de ha valaki tényleg le akarná járatni a kormányfőt, akkor egy régebbi ügyet kellene megpróbáljon felgöngyölíteni. A 2008-as pénzügyi válság idején történt egy spekulatív támadás a lej ellen, amelyben három bank érintettségét emlegették, ezek közül az egyiknek akkor pont ő volt a kincstárnoka. Az akkori történéseknek az lett a következménye, hogy lejhitelesek százezreinek nőtt meg egyik napról a másikra a törlesztenivalója, ami sok családi költségvetést döntött romba. Az ügy kapcsán évekkel később a versenytanács indított egy vizsgálatot, ami eredménytelenül zárult, a pénzpiacok felügyeletével megbízott jegybank nyilvánosan soha senkit nem tett felelőssé, de a spekulatív támadás tényét elismerték – nem tehettek másként, amikor rövid idő alatt több mint egymilliárd euróval csökkent az ország valutatartaléka a támadás elhárítása folytán. Az üggyel szóba hozott három vezető banktisztviselőt az őket foglalkoztató bankok viszont kirúgták, ami szintén felér egy beismeréssel. Így lett emberünkből is független elemző, ahonnan a politikába vezetett az útja, majd a pénzügyminiszteri és a kormányfői székbe. Az, hogy egy ilyen játszmákkal egyáltalán szóba hozható ember csak jelölt is lehessen a pénzügyminiszteri székre, csak azt mutatja, hogy a liberális pártnak a kormányzati teljesítményénél nagyságrendekkel rosszabb a káderpolitikája. Hab a tortán, hogy a rovott múltú bankárnak egy hatalmi helyzetből választást vesztő pártvezér a riválisa az elnöki székre.

Ami ezeknél rosszabb, hogy ez a „leleplezés”, de egyéb, a napokban elhangzott nyilatkozatok is arra utalnak, hogy a liberálisok szeptemberi elnökválasztása vesztesének, aki lehet a kormányfő vagy a képviselőház elnöke, nem lesz kegyelem. Ez minimum egy politikai krízist vetít előre, amit tovább fűszerezhet egy kormányválság is. A nyári kánikula után az ősz is forrónak ígérkezik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató