Leláncolt bicikli
2014-05-21 14:09:53
- Ötvös József
Lehetne modern csendélet, ha egy képzőművész gondolta volna ki, de az egész egy marosvásárhelyi városkép.
Lehetne modern csendélet, ha egy képzőművész gondolta volna ki, de az egész egy marosvásárhelyi városkép. Egy üzletébe lépett be a tulajdonos, havi számláját rendezni, s arra a pár percre bebiztosította kerékpárját az üzlet előtt lakatolta le, s ahogy végignéztem a természetes eseményt, dr. Nagy Attila orvos-költő története jutott eszembe…
A Nagyenyeden született, de már városunkban felnőtt orvos mesélte egyik irodalmi estjén gyermekkora nosztalgiás történetét. Családja a felsővároshoz tartozó November 7. negyed négyemeletes tömbházának egyik lakásában élt az ő gyermekkora idején. Több évtized is elmúlt azóta, de iskoláskorában még az volt a gyakorlat, a természetes életmód a Székely vértanúkig vagy a téglagyárig nyújtózkodó városrészben, hogyha elmentek otthonról, akkor jó régi falusi szokás szerint az ajtó elé seprűt állítottak, hadd tudják meg, most éppen távol vannak. A költő e romantikusnak tűnő igaz gyermekkori történetét egy 21. századi rideg, valósághű esettel zárta le: kereste a gyermekkor emlékeinek lépcsőházi átélését, s a tömbház ajtaján nem tudott bemenni, mert kaputelefon váltotta föl az egykori seprűt. Mondhatnám, írhatnám: azért csak nem maradhatunk a seprű mellett a számítógépek korában!
A lelakatolt kerékpár látványa akkor tört fel belőlem elgondolkoztató kérdésként, amikor hazamenet a református kollégium Sáros utcai bejáratával szemben három nagy motorkerékpárt láttam a járdán, s mindháromnak az első kereke oda volt láncolva a járdaszéli vaskorláthoz. Most pedig megpróbálok szépen fogalmazni: bizalomvesztő időket élünk, ha egy ötperces számlafizetés ideje alatt is eltűnhet egy kerékpár egy mozgalmas főtéri járdán, fényes nappal. Milyen nehéz lehet példát mutató neveléssel készíteni fel a mai diákokat a holnap biztatásával, ha egy motorkerékpárt csak láncra lakatolva lehet a legforgalmasabb iskola kapuja előtt hagyni. Már rég nem a főtéri zsenge hársfához láncolt biciklit sajnálom, hanem azt a jó két emberöltőnyi időt, ami alatt a város életmódja a seprűtől eljutott a lelakatolásig. S attól a rohamosan érkező, vagy már meg is érkezett holnaptól félek, amikor már a csörgő láncot vagy fémhideg lakatot is levágják…
Vajon merre tart ez a város?
