2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lehet iratkozni a kalandversenyre!

A marosvásárhelyi Outward Bound Románia és az Örökmozgó Természetjáró Egyesület az idén is megszervezi a Kárpáti Kalandversenyt.

A marosvásárhelyi Outward Bound Románia és az Örökmozgó Természetjáró Egyesület az idén is megszervezi a Kárpáti Kalandversenyt – tájékoztattak a szervezők. A válság miatt bizonytalanná vált a rendezés, de mégis sikerült, a korábbi résztvevők kérésére úgy döntöttek, augusztus 10–14. között lesz verseny.

Az idén a Torockói- és a Gyalui-havasokban jelölik ki az útvonalat. Az alaptábor a festői környezetben fekvő Torockón lesz. Innen indulnak és ide érkeznek vissza a csapatok. Az Örökmozgó Természetjáró Egyesület tagjai még nem járták le az útvonalakat, de a térkép alapján úgy tervezik, hogy kb. 80 km gyalogtúra, mintegy 120 km hegyikerékpározás lesz, ezenkívül a helyszín adottságai lehetővé teszik, hogy egy-két szikla-szorost is megjárjanak a versenyzők és barlanglátogatást is beprogra-máltak. Természetesen a már megszokott kötélpályát is meg kell tegyék és lesz ereszkedés sziklán. Mivel nincsen a közelben tó, elmaradhat a tutajozás, igaz, azt is mérlegelik a szervezők, hogy az Aranyoson iktatnak be egy vízi szakaszt. Az előző évi versenyektől eltérően – anyagi megfontolásból – az idén nem lesz külön kezdő és haladó kategória, így egy útvonalat kell majd megtegyenek a versenyzők. Ezenkívül a díjak, az előző versenyektől eltérően, nemcsak felszerelések lesznek, hanem pénzbeli juttatást is kézbesítenek az első három csapatnak és lesz különdíj is.

A szervezők gondoskodnak a sportolók biztonságáról is. Az útvonalon több ellenőrző pont lesz, ahol két-két szervező, bíró teljesít szolgálatot. Az alaptáborban orvosi ellátást biztosítanak, ezenkívül a Kolozs és a Bihar megyei hegyimentőszolgálatosok is figyelemmel kísérik a rendezvényt. A verseny szabályzatának megfelelően a versenyzők kötelező módon bizonyos felszerelést kell magukkal vigyenek, amiben többek között egészségügyi táska is szerepel.

A versenyre, a szabály szerint, négytagú (egy női csoporttag kötelező módon) csapatok iratkozhatnak fel. Eddig 10-en – bulgáriai és magyarországi –, Romániából Bukarestből, Temesvárról, Déváról, Aradról, Piteşti-ről és természetesen megyénkből jelentkeztek csapatok. Jelentkezési határidő: július 20-a. Érdeklődni a www.carpathianadventure.ro honlapon.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató