2024. october 3., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vasárnap este a Vártemplomban megemlékezést tartott az 56-os Bajtársi Társaság. 

Fotó: Mózes Edith


Vasárnap este a Vártemplomban megemlékezést tartott az 56-os Bajtársi Társaság. A megemlékezést, amelyen Péterffy Irén, Kelemen Kálmán és Gráma János volt politikai fogoly idézte fel a meghurcoltatások éveit, istentisztelet előzte meg. Igét hirdetett Henter György lelkész, és áldást kért azokra, „akik végigjárták a poklok útját”, a családtagjaikra és mindazokra, akik „ma itt vannak és emlékeznek”.
Az istentiszteletet követően Ötvös Emese édesapja, Kacsó Tibor emlékét idézte fel. Ő maga pár hónapos kislány volt, amikor apját bebörtönözték, ötéves, amikor kiszabadult.
Péterffy Irén a 20. születésnapját a szekuritátén „ünnepelte”. Saját bevallása szerint nem szívesen vállalta a szereplést, de emlékeit azért mondta el mégis, hogy „legyen a fiataloknak valami olyan emlék, amit könyvekből nem tudnak megszerezni”. Mint mondta, ha az embert fizikailag meg is fosztják a szabadságától, ha Istenbe kapaszkodik, a lelkét nem tudják megtörni.
Kelemen Kálmán elmondta, hogy négyszer szólították fel együttműködésre, és ő ezt négyszer utasította vissza, ami nem könnyítette meg a sorsát. Felidézte az 1958-as szamosújvári börtönlázadást és az azt követő megtorlások borzalmait. Azért mondta el, hogy rávilágítson, „milyen szörnyű volt az a hatalom, amely állítólag az embert tartotta a legfontosabbnak”. Végül Szabadulás a rabságból című, a börtönben írt verséből idézett néhány sort.
Gráma János, aki 1956-ban 17 éves diák volt, elmondta, hogy egy verset írt, ezért kapott 8 évet. Mint mondta, hálás a sorsnak, hogy 1963-ban hazasegítette. Emlékezni kell, jelentette ki, mert „aki nem emlékezik a múltjára, nem érdemli meg, hogy utódai is emlékezzenek rá”. 
Vass Levente képviselőjelölt arról beszélt, hogy október számára „az élő történelem”. Véleménye szerint az otthon, a család, a hit volt azokban az időkben a megtartó erő, és érdemes volt fölvállalni.
Ezt követően a megjelentek égő gyertyákkal vonultak a templom udvarán található 56-os emlékműhöz. Az első gyertyát Kacsó Tibor dédunokája gyújtotta meg.
Az esemény koszorúzással és a himnuszok eléneklésével ért véget. 
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató