2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Legkésőbb július 12-ig be kell fejezni a magyar labdarúgóidényt, amely a koronavírus-járvány miatti felfüggesztését követően jövő szombaton indul újra – jelentette be a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője. Sipos Jenő emlékeztetett, az OTP Bank Liga és a Magyar Kupa találkozóin öt csere lesz engedélyezett, a szünet mellett három időpontban lehet változtatni az összeállításon, míg a két játékrész felénél ivószünetet kell tartani.

Fotó: MLSZ


A szóvivő elmondta, az orvosi bizottság által készített, az edzéseken és a mérkőzéseken követendő egészségügyi, tesztelési és magatartási szabályokat az MLSZ eljuttatta a klubokhoz.

A komplex edzések elkezdése előtt a csapatoknál a játékosoknak és a stábtagoknak átfogó vizsgálaton kellett átesniük, amely során a koronavírusteszt mellett teljes körű felmérésen bizonyíthatták a futballisták, hogy alkalmasak a sporttevékenységre.

A felkészülési időszakban heti két teszt vár minden csapattagra, a találkozók előtt pedig 24-36 órával ugyancsak kötelező lesz tesztet végezni, az edzéseken és a mérkőzéseken csak a negatív eredménnyel rendelkezők vehetnek részt. A betegség gyanúját mutató vagy pozitív tesztet adó személyeket el kell különíteni a csapattól, ezekre az esetekre az MLSZ orvosi bizottsága felkészült a járványügyi hatóságok ajánlásai szerint.

Az MLSZ egyúttal felhívta a figyelmet a járványügyi előírások maximális betartására: csak a legszükségesebb személyek tartózkodjanak a pálya mellett, a stadionban kerüljék az érintkezést, figyeljenek a higiénés szabályokra, a fertőtlenítésre és mindenre, amivel a vírus terjedését megakadályozhatják.

Az MLSZ egy hete döntött arról, hogy az NB I-et és a Magyar Kupa küzdelmeit befejezik, míg az alacsonyabb osztályok pontvadászatát lezárják. Jövő szombaton a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a magyar labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra. A bajnokságban a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa-elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le. A kupaelődöntő visszavágóit május 27-én rendezik, a fináléra pedig június 2-án kerülhet sor.

Az 1. liga indulhat, a gyerekfoci még nem

A sportminiszter szerint június 15-e és 20-a között indulhat újra az 1. ligás labdarúgó-bajnokság. Csütörtöki sajtótájékoztatóján Ionuţ Stroe azt mondta, kb. egy hónap alatt fejeznék be a pontvadászatot, a szövetségnek ugyanis július 20-áig tájékoztatnia kell az európai föderációt a bajnok kilétéről. A gyereksport-tevékenységek ugyanakkor egyelőre nem indulhatnak újra. A sportminiszter szerint, mivel zárva maradtak az iskolák, így a kiskorúak közös sportolását sem engedélyezhetik. A korlátozásokon fokozatosan enyhítenek majd, tervük is van már rá, de a menetrendet csakis a koronavírus-járvány alakulása függvényében érvényesíthetik, tette hozzá a tárcavezető.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató