Javában zajlik az érettségi vizsga, hétfőn a sokak számára legnehezebb tantárgyból – román nyelv és irodalomból – vizsgáztak a végzős diákok. Hírek és beszámolók sorozata jelent meg a médiában a vizsgáról, voltak, akik szerint kimerítő volt, mások nem találták különösen nehéznek, azonban olyan véleményeket is olvashattunk – pedagógusokét többek között –, hogy idejétmúltak már az idei tételek. Kíváncsi lettem, rákerestem, elolvastam – és elborzadtam, szó szerint. Önkéntelenül is ugyanúgy rándult görcsbe a gyomrom, mint 23 évvel ezelőtt, amikor én ültem a Bolyai egyik termében, feszült csendben, szépen felöltözve, kissé remegő kezemben a tollal, és ránéztem az éppen kiosztott feladatlapra. Máig emlékszem, mit húztam, máig emlékszem, hogy rögtön láttam, nem bukok el, de jó jegy sem lesz belőle (így is volt), és máig emlékszem a hirtelen beütő pánikra, hogy értem én, mit kell ide írni, tudom is, de mégsem vagyok rá képes. Emlékszem a hideg verejtékre, és hogy azzal nyugtattam magam, okos gyerek vagy te, nyugodj meg és koncentrálj. Annyira koncentráltam, hogy elhúztam az időt, a végét össze kellett csapnom.
És most, több mint két évtized után, az erkély békés csendjében, nyári madarak vidám csivitelése közepette egy ezredmásodperc alatt visszarántottak az idő gennyes ujjai abba a hirtelen pánikba, mély csendbe bújtatott kilátástalanságba, a totális magány és agyblokkoló stressz idegpályákon végiglopakodó, fincsi keverékébe.
És ez nem véletlen. Mert több mint két évtized elteltével semmi sem változott. Ugyanazon a bikkfanyelven megírt, még a feladott tételnél is érthetetlenebbül megfogalmazott követelmények. Ugyanazon régi, így értelemszerűen számos, ma már nehezen érthető szót és kifejezést tartalmazó szövegrészletek. Az első tétel George Călinescu Ion Creangă. Viaţa şi opera című művéből származott (ezt 1938-ban írta a szerző), a második tétel Alexandru Vlahuţă A mele visuri... című verse volt (ez 1885-ben jelent meg), a harmadik tétel pedig egy Liviu Rebreanu (1885-1944) vagy Camil Petrescu (1894-1957) által írt szöveg, illetve szereplő ismertetését kérte esszé formában. Komolyan mondom, mi a fészkes fekete homály volt annak a testületnek a fejében, amelyik kiokoskodta ezt a tételsort? Ezek kő alatt éltek harminc éven keresztül, barlangokban laknak, fűzfalapit biggyesztenek a seggükre, és pisztrángra vadásznak fűzfavesszőből faragott szigonnyal? Mit a búbánatot gondoltak, amikor összerakták ezt az izét? Hogy ezzel segítik elő a mai, interneten és azonnali információcserén nevelkedett, digitális korban élő ifjúság előmenetelét és érvényesülését a virtuális valóságok világában? Nem a román irodalommal és nem annak klasszikusaival van bajom, de csak és kizárólag az utóbbiakból felépíteni egy tételsort (és gyaníthatóan egy tanrendet is) még elmaradott tájainkon is elképesztő. Mert ugyanilyenekből vizsgáztam én is, és valószínűleg az utánam következő generációk mindegyike. Mit használtunk fel belőlük? Na mit? És mit használnak fel a maiak belőle? Még kevesebbet. Ki az a mazochista, aki 2023-ban végigolvassa a Iont?
És hogy tovább tetézzék – én pedig tovább ekézzem a „tisztelt” tételszerkesztő grémiumot –, még volt képük az első tétel B pontjánál odabiggyeszteni egy feladatot, amelynek értelmében a Călinescu-szövegrészlet és saját tapasztalatok alapján a mellett vagy az ellen kellett érvelniük a vizsgázóknak, hogy hálásnak kell-e lenniük az iskolának, amelyben tanultak? Mindezt a kétévnyi Covid-mizéria és a felvételit közvetlenül megelőző háromhetes pedagógusi sztrájk után. Mit írhatna ide a szerencsétlen vizsgázó? Hogy nagyon hálás vagyok, csesszétek meg, mert ha megírom a véleményem, elvágtok?
Isten hozott Titeket, kedves érettségizők, a való világ küszöbén, a reális életre, annak nehézségeire és szépségeire teljes mértékben felkészítő, gyönyörű, egyszeri és megismételhetetlen évek összegző vizsgasorozatán, amelynek keretében végre számot adhattok a hasznos és az éppen zajló században kimondottan aktuális tudásanyagotokról! Sőt, pontszámokban mérhető hálátokat is kifejezhetitek, amiért megszerezhettétek e Hermész Triszmegisztosz-i tudást, betokosodott balkáni világunk Tabula Smaragdináját, amelynek segítségével ugyanolyan fantasztikus eredményeket érhettek el az életben, mint a középkori, áldott emlékű alkimisták. Futu-i.
