2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

LAM-mikrohitelek Marosvásárhelyen is

Tegnap délelőtt sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitóval avatták fel a Kovászna megyei, illyefalvi székhelyű LAM Alapítvány által működtetett LAM Mikrohitel Rt. marosvásárhelyi kirendeltségét.

Tegnap délelőtt sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitóval avatták fel a Kovászna megyei, illyefalvi székhelyű LAM Alapítvány által működtetett LAM Mikrohitel Rt. marosvásárhelyi kirendeltségét. A Bolyai utca 3. szám alatt nyílt iroda létesítését a Székelyföldön 20 éve felnőttképzést, illetve mezőgazdászok és kisvállalkozók számára mikrohitelezést nyújtó alapítvány, pontosabban ennek a hitelezésre hét éve alapított nem banki jellegű pénzintézete életében nagyon fontos pillanatként jellemezte mind Kató Béla erdélyi református egyházkerületi püspök-helyettes, az alapítvány igazgatója, mind Kotró Adél közgazdász, a mikrohitel-társaság igazgatója.

A LAM az elmúlt két évtizedben svájci támogatással mintegy 4500 székelyföldi fiatalt részesített képzésben, és kezdetben az alapítványon keresztül, majd a vonatkozó törvénykezés változását követve e célra létrehozott pénzintézet révén ez idő alatt több mint 4800 hitelt folyósítottak 21 millió eurót meghaladó értékben. A hitelek mind mezőgazdászok, mind egyéb szakterületen működő kisvállalkozások, valamint magánszemélyek számára is elérhetők. Újdonság a LAM portfóliójában az EU-s pályázati alapokból támogatott beruházási projektek finanszírozására igényelhető hitelcsomag. Az ismertető szerint a LAM-mikrohitelek általános jellemzői az alacsony kamatláb, az átlátható és egyszerű ügyintézés. A társaság szemlélete élesen eltér a bankvilágra általában jellemző, minél nagyobb haszonra való törekvéstől. Az itt igényelhető hitelcsomagra lapunk gazdasági mellékletében térünk ki részletesen.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató