2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Holnap, november tizenegyedikén ismét kezdetét veszi az egyik legrégebbi és legnívósabb helyi összművészeti szemle, a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Vásár is lesz, meg nem is, élő is és nem is, hiszen a Covid miatti korlátozások erősen megtépáztak programot, kínálatot egyaránt. Amint arról korábban is írtunk, a rendezvény talán legfontosabb, a nagyközönség legjavát a téli ünnepek előtt sikeresen bevonzó vásár részét nem tarthatják meg a szervezők, a vásárt kísérő, kulturális eseménysorozat rendezvényeit azonban igen, ám azokat is csak félig élő formában: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében sorra kerülő, kiemelt előadások – Bogdán Zsolt előadóestje, a marosvásárhelyi írók beszélgetése, Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter színházi produkciója, Bíró Eszter interaktív gyerekkoncertje – jeggyel vagy helyfoglalással a közönség számára is látogathatók, ám a vásárnak az elmúlt években a jelen lévő könyvkiadók szempontjából legfontosabb és az olvasók által is szép lélekszámban látogatott eseményei – a különböző kiadók legfrissebb köteteinek bemutatói – a kisteremben kaptak helyet, de ezúttal már csak online követhetők. És itt is akadnak érdekes programok: a Mentor, a Kriterion, a Kreatív, a Prae, a Lector, a Koinónia, a Kalligram, az Exit és Bookyard kiadók mellett könyvbemutatókat tart a Holnap Kulturális Egyesület, lesznek író-olvasó találkozók Alfonsín Gergely Edóval, Szabó Róbert Csabával és Balázs Imre Józseffel, kerekasztal-beszélgetések a könyvkiadás jelenéről és jövőjéről, Versek délidőben címmel pedig Gyéresi Júlia szavalja Karinthy Frigyes és Szabó Lőrinc verseit. De mindez – sajnos – csak a képernyőkön lesz nézhető.

Sovány vigasz ugyan, de vigasz, hogy a tegnapelőtt érkezett hírek szerint, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal jóvoltából mégis sor kerülhet a könyvvásár vásár részére, igaz, nem az eseménysorozat fő helyszínén, a Nemzetiben, hanem a várban lévő üvegkupolában, ahol ugyan az eddig megszokottnál szerényebben, de mégis képviselteti magát a kiadók egy része – jelen esetben a Romániai Magyar Könyves Céh tagkiadói. „A nyomtatott betű terjesztéséről mégsem tudtunk lemondani, szerényebb, hangsúlyosan erdélyi vásárt tartunk a marosvásárhelyi várban. Minikönyvvásárunk csütörtökön 12-18 óra, pénteken és szombaton pedig 10 és 18 óra között tart nyitva” – írják Facebook-oldalukon a szervezők. Így mindazok, akik az eddigi években is elsősorban azért tértek be a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra, hogy szeretteiknek minden ma divatos kütyü helyett vagy a mellé – dicséretes módon – klasszikus, hagyományos, papírillatú szépirodalmi, ismeretterjesztő, szakmai, gyerek- vagy bármilyen tematikájú könyvet vásároljanak szülinapra, karácsonyra, ezt az idén is megtehetik. Hiszen – a számos, értéket és nívót emelő kulturális esemény mellett – mégiscsak ez a vásár lényege.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató