2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A turisztikai főidény és a Medve-tó megnyitásával együtt két hete megkezdődtek a hagyományos nyári kulturális rendezvények is Szovátán. 

Minden hétvégén kulturális programokkal várják a közönséget 

Fotók: Szováta önkormányzata

Aki hétvégén a fürdővárosban tartózkodik, annak érdemes esténként egy-egy órát a kulturális élményekre, szórakozásra, kikapcsolódásra szánni, s felkeresni a tavaly megnyitott fürdőtelepi amfiteátrumot. Itt a nyár folyamán hetente két-három este előadóművészek lépnek fel.

A nyitóhétvégén a parajdi fúvószenekar szerepelt, illetve volt román pünkösdi kultúrprogram is, a múlt hét végén ismét a parajdi fúvósoknak lehetett tapsolni. 

A szovátai Sirülők és a nyárádszeredai Bekecs Táncszínház elődásainak is sokan örültek; az erre a hétre tervezett műsor objektív okok miatt rövidebb lett: csütörtök este a Maros Művészegyüttes román tagozatának műsora a kedvezőtlen időjárásra való tekintettel elmaradt, péntek este viszont már a magyarországi Dolly Plusssz Duóval lehetett bulizni, vasárnap este pedig Samu Imola és a Folker fog közönség elé lépni.

 A nyári kulturális programokat 2016 óta rendezi meg rendszeresen az önkormányzat, hogy a főidényben idelátogató vagy itt tartózkodó vendégeknek művelődési programokat, élményt, szórakozást kínáljon kellemes esti környezetben. 

Mind többször telik meg a fürdőtelepi amfiteátrum nézőtere


A kezdeményezést csakhamar megkedvelték a vendégek és a helyiek is, így az önkormányzat költségvetési forrásokat is rendelt mellé. 

A helyszín, a fürdőtelepi Petőfi park szűknek bizonyult, így az önkormányzat pénzforrásokat keresett egy tágas, kényelmes, ülőhelyekkel ellátott helyszín kialakítására, amelynek eredményeként megépült – európai pályázati források bevonásával – a fürdőtelepen az amfiteátrum, amelyet tavaly ősszel, a tökfesztivál rendezvényeivel adtak át a nagyközönségnek. Az önkormányzat folyamatosan arra törekszik, hogy a színpadot színvonalas kulturális programokkal töltse meg.

 A szervezőktől megtudtuk: az éppen aktuális vagy következő hétvégi programokat a VisitSovata közösségi oldalán közlik, általában két-három nappal azelőtt, hiszen hétről hétre folynak az egyeztetések a fellépőkkel, így csak akkor ismertetik a következő hétvégi műsornaptárt, amikor már végleges. Azért is érdemes személyesen megnézni a programkínálatot, mert az időpontok és napok változhatnak.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató