Ahogy közelít az év vége, és ezzel együtt az új esztendőtől érvénybe lépő nyugdíjemelés, a kormánykoalíció két nagy pártja egyre hangosabb nyilatkozatpárbajba keveredik. A politikusok bajban vannak, mert az uniós helyreállítási alap pénzeit csak úgy lehet lehívni, ha szép hazánk megreformálja a nyugdíjrendszerét, és véget vet a speciális nyugdíjak útján folyó esztelen osztogatásnak. Ez nekik és a kivételezetteknek nem kis gond. Ennél sokkal nagyobb bajban csak a kisnyugdíjasok milliós tábora van, mert erre a létminimum határán tengődő tömegre fabatkát nem ad a kormány.
A pártok nyilvánosan zajló vitája alapján a kulcskérdés az, hogy a bruttó nemzeti összterméknek mekkora hányadát lehet nyugdíjakra fordítani. Ez sem lényegtelen kérdés, de van ennél sokkal fogasabb: a helyreállítási alap feltételrendszere szerint az év végéig le kéne tenni az asztalra egy új, a hozzájárulások méltányos elosztásának elvén alapuló nyugdíjtörvényt. Ennek kapcsán is vannak nyilatkozatok, de azok nem a pártok választóbolondító szócséplésének részei, inkább a brüsszeli szabályalkotóknak címzett üzenetek. Sok múlik azon, hogy például a katonák és más állami szolgálatok volt alkalmazottainak nem kis illetményét hogyan címkézik fel az új törvényben, mennyire fognak ezek „speciálisnak” számítani. Tekintve, hogy Európa határán épp háború zajlik, és ennek folytán a kardcsörtető papírhuszárok most magas polcon vannak, meglehet például, hogy az egyenruhások és az állambiztonságiak nyugdíjai nincsenek nagy veszélyben. De van még számos egyéb kivételezett kategória is, az oda tartozók nyugdíjai köszönőviszonyban sincsenek az illetők aktív pályafutása során befizetett hozzájárulásának mértékével, és ezek mind befolyásos érdekcsoportok, amelyek igyekeznek megőrizni kiváltságaikat. A politikusok meg jól láthatóan kezüket-lábukat törik azért, hogy a kiváltságosok – függetlenül attól, hogy például valódi nehéz szolgálat révén kiérdemelnek-e valamilyen plusz jóindulatot – megőrizhessék privilégiumaikat. A többieknek meg kiszúrják a szemét a maradékkal. A közel ötmillió nyugdíjasból még van mintegy hétszázezer volt mezőgazdász, akiknek havi hétszáz lej körüli a nyugdíjuk, további egymillió nyugdíjasnak pedig havi ezer lej körüli összeggel csenget a postás. Ezek csak akkor számítanak valamit a pártkatonáknak, amikor négyévente szavazni kell.
Végül, de nem utolsósorban a még nem nyugdíjas adófizetők is bajban vannak, de ezt csak később fogják érzékelni. Több mint évtizednyi esztelen gazdaságpolitikának betudhatóan a nyugdíjkasszát és az államháztartás egészét is csak hitelekből lehet kifoltozni, és egyszer ezekért is csengetni fognak. De az már nem a postás, hanem a végrehajtó lesz.
