2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A választások összevonásával kapcsolatos tárgyalások utolsó fordulója is kudarcot vallott. A vasárnap késő délutánra tervezett koalíciós ülést a PSD elhalasztotta. A szociáldemokratákat zavarták a PNL nyilvános térben elhangzott kijelentései. 

A múlt héten két ülést is tartott a koalíció, de nem volt egyetértés sem a közös jelöltről, sem a választások összevonásáról. A következő együttes ülésre szerdán kerül sor, tekintettel arra, hogy a PNL elnöke munkalátogatásra utazik Spanyolországba.

A találkozó előtt a liberálisok az államelnökkel tárgyaltak. Az elnök állítólag azt mondta, a PNL ne fogadjon el közös elnökjelöltet, illetve ne induljanak közös listákkal a parlamenti választásokon. Ilyen körülmények között nehéz elhinni, hogy konszenzus születhet. Ugyanis mindkét párt saját elnökjelöltet szeretne. 

A liberálisok az önkormányzati választásokat vonnák össze az európai parlamenti választásokkal. Szerintük e két választás egyidejű megszervezése nagyobb részvételt eredményezne, és nagyobb legitimációt adna Románia képviselőinek az Európai Parlamentben. Ráadásul az EP-választások kevésbé vonzóak a választók számára, ezért összevonásuk a helyhatósági választásokkal ösztönözheti a polgárok érdeklődését és részvételét. A PNL ugyanakkor úgy véli, hogy a parlamenti választások szinkronizálhatók az elnökválasztás két fordulójának egyikével.

A liberálisoknak az összevonás melletti érvei között szerepel a többi között az állami költségvetés megtakarítása és az, hogy több ideje legyen a kormánynak a közpolitikák megvalósítására. Ugyanakkor határozottan ellenzik, hogy cserébe a PSD jelöltjét támogassák az elnökválasztáson. 

A szociáldemokraták nem zárják ki teljesen az összevonás gondolatát, de óvatosabbak. A PSD elnöke, a miniszterelnök kijelentette, nemcsak június 9-ére, hanem a teljes választási évre szeretne megegyezni a liberálisokkal. Ám probléma az elnökválasztás, ahol mindkét párt megpróbálja ráerőltetni a saját jelöltjét a másikra.

A PSD-nek és a PNL-nek gyors döntést kell hoznia: március 12. a határideje az EP-választások megszervezése elindításának.

Miközben a PNL a választások összevonásában reménykedik, a kormányfő lemondással fenyegetőzik.

A PNL szóvivője szerint nincs ok a miniszterelnöki lemondásra, „mert a kormányból való kilépés nem fog megtörténni. Ez egy mesterségesen elindított téma. Úgy gondolom, megvan az érettség a közös kormányzáshoz”. 

A PSD vezetője azt hangsúlyozta, hogy a választások összevonása demokratikus megoldás, és ezt a gyakorlatot más európai államok is átvették. 

Procedurális szempontból a kormánynak március elején kell határozatot hoznia a választások megszervezéséről. Először június 9-én, az európai parlamenti választásokra várják az urnákhoz a polgárokat. Ha ezt mégis összevonnák a helyhatósági választásokkal, a kormánynak külön határozatot kell kiadnia, amely június 9-re időzíti az önkormányzati választásokat. 

A nem mindig szalonképes viták közepette a liberálisok elnöke hangsúlyozta, hogy kölcsönös tiszteletre van szükség a koalícióban, a két párt feladata a kormányzás folytatása az ország stabilitásának biztosításáért, és ennek érdekében „mindenféle személyes reakción és büszkeségen felül kell kerekedni”. Kijelentette: mindkét pártnak felelőssége van a koalíció stabilitása és a közös kormányzás fenntartásában. 

Hamarosan kiderül, mennyi felelősségtudat van bennük. 

Vagy tovább halmozzák a kudarcokat. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató