Rettentően felkavarta az Európai Bizottság jelentése a hazai kedélyeket. Mintha csak nagyotmondás-versenyen lennénk, nem győzünk csemegézni a hangzatosabbnál hangzatosabb, bődületesebbnél bődületesebb – szándékos képzavar, csak alkalmazkodás a körülményekhez – nyilatkozatokból, tévévitákból, írott szövegekből.
Rettentően felkavarta az Európai Bizottság jelentése a hazai kedélyeket. Mintha csak nagyotmondás-versenyen lennénk, nem győzünk csemegézni a hangzatosabbnál hangzatosabb, bődületesebbnél bődületesebb – szándékos képzavar, csak alkalmazkodás a körülményekhez – nyilatkozatokból, tévévitákból, írott szövegekből.
Mivel a keret adott, csupán egypárat idéznék, ízelítőül. Egyesek szerint Európa csak papíron akar egyenlőséget, a valóságban olyan feltételek betartását követeli Romániától, amelyekre a nagy nyugati államok fittyet hánynak. Mások szerint hat évvel a csatlakozás után az Európai Unió egyre inkább a fejlődés akadályozójává vált, a brüsszeli bürokraták kemény feltételeket szabnak számunkra az úgymond egységes piac nevében, viszont amikor olyan döntésről van szó, amely az országra nézve kedvező lenne, „keresik a kákán a csomót”.
Vannak „elemzők”, akik minden nyomorúságunkat az árliberalizációtól a deficites privatizációkig kizárólag a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság nyakába sóznák, nagyvonalúan szemet hunyva az egymást követő kormányok tévedései, rossz döntései fölött. Nyilatkozataik igazolására számtalan példát hoznak fel, amelyeknek, el kell ismernünk, van egyébként valamelyes valóságalapja is, és amelyek egy része tényleg elképzelhetetlen lenne Nyugaton.
Abban is igazuk van, hogy bár az uniós szabályok előírják a szabad közlekedést, a munkaerőpiac
liberalizálását és a munkaerő szabad áramlását az unió tagországaiban, mindez nem egyértelműen érvényes a román állampolgárokra nézve, hiszen az Európai Unió huszonhét tagországa közül tízben megszorító intézkedéseket hoztak a román állampolgárok számára 2014-ig, olyan restrikciókat, amelyeknek 2011-ben meg kellett volna szűnniük.
A jelek szerint tényleg kettős mércét alkalmaz Brüsszel az egyes tagországokkal szemben, ami nem méltányos. Ami számomra mégis elgondolkodtató, az az, hogy a méltatlankodók egyikétől sem hallottam egyetlen szót sem arról, hogy mit nem tett jól, vagy mit csinált rosszul Románia, mi vezetett oda, hogy a románok hírére kirázza a hideg az angolokat, íreket, osztrákokat, vagy akár az olaszokat... Az önkritika teljességgel hiányzik ezekből a kommentárokból. Pedig azzal, hogy „haragban vagyunk” Brüsszellel, nem javul a kapcsolatunk az EU-val, de nem oldódnak meg a hazai politikai-társadalmi-szociális problémák sem.
