2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Év végéig befejezik a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését Nagyernyében.


Év végéig befejezik a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését Nagyernyében. Az 5,5 millió lejes beruházás kivitelezési munkálataira kiírt versenytárgyalás nyertese a Geiger Rt. lett.

A községközpont mintegy három évvel ezelőtt az 50.000-nél kevesebb lakosú települések integrált közművesítésére kiírt kormányprogram keretében pályázott, megnyerve az 5,5 millió lejt, ebből a helyi tanács önrésze 20 százalék, a többit az Országos Beruházási Vállalat utalja ki. A késlekedés annak tudható be, hogy a finanszírozó elutasította a nyomás alatti vezetékrendszer alkalmazását, emiatt az önkormányzatnak módosítania kellett a terveket. Ennek ellenére a település bizonyos részein mégis kénytelenek lesznek az új technológiát alkalmazni – mondta érdeklődésünkre Jánosi Ferenc polgármester. Hozzátette, a csatornázási munkálatokat 17 kilométernyi szakaszon végzik el, az elkövetkező két évben azonban a lakosok igénye szerint bővítik a vezetékrendszert. Elsősorban azokban az utcákban építik ki a szennyvízelvezető csatornarendszert, ahol az ivóvizet is bevezették. „Az ivóvíz-bevezetési munkálatokat még a tavaly befejeztük, bár hivatalosan idén adtuk át az Aquaservnek. A 800-ból mintegy 260 család kapcsolódott a fővezetékre. Egy köbméter víz ára jelenleg 2,93 lej, ez alacsonyabb, mint Marosvásárhelyen. Nagyernye az ADI Aquainvest társulás tagja lévén viszonylag jó árat tudott kialkudni a fogyasztók számára, amit idén biztosan tartani tudunk. A szennyvíz áráról pontosabbat még nem mondhatok, természetesen ez az egyéni vízfogyasztástól is függ” – jelentette ki a polgármester. A nagyernyei csatornázási munkálatokat a marosszentgyörgyivel hangolják össze. Ernye mellékutcáinak nagy részében már lefektették a vezetékeket, a hét elején pedig nekifogtak a községközponton áthaladó Marosvásárhely–Szászrégen főút mentén is a munkálatoknak. Jánosi Ferenc szerint az első kifizetések megtörténtek, az önkormányzat folyamatosan képes folyósítani az önrészt, a kivitelezést csak az késleltetheti, ha az Országos Beruházási Vállalattól akadozva jön a pénz.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató