Egyre bizonyosabb, hogy kőváros leszünk,
hiszen a járdának és parkolóhelynek lerakott térkövek négyzetmétere megállás nélkül növekedik, miközben a fák lombja egyre kisebb lesz, a nyári kánikulában bubifrizurás koronájukkal már képtelenek a kövek sugározta hőséget enyhíteni. A fák helyett a fejünk fölött nem a semmi feszül, ugyanis huzalok erdejét telepítették oda. Csakhogy azok nem termelnek oxigént, nem nyelik el a szén-monoxidot, a port, a gombaspórákat, mint a fák, amelyeket drasztikusan megnyírnak, hogy a huzaloknak helye legyen. És aki nagyon becsukja a szemét, az akár faágaknak is képzelheti őket.
De visszatérve a minket körülvevő valóságra, Marosvásárhelyen például folytatódik a Cuza Vodă utcai napipiac térkövezése. Miután a virágágyások körüli részt korábban leaszfaltozták, nagy gépek sok helyen összetörték maguk alatt a „piskótákat”, amelyeket később kicseréltek, jelenleg az egész piacot térkővel borítják be. A csarnok körüli járdát is jó magasan, hogy az oldalbejárat használatáról az idős emberek – akik képtelenek akkorát lépni – leszokjanak. Egyébként a piacra vezető út olyan hepehupás lett, hogy csak rugalmas talpú cipő viselete ajánlatos. A fő kövezők, bár titokban tartják, tudják, hogy a magas sarkú cipő viselete káros az egészségre. Nem tesz jót a deréknak, hátnak, azért tesznek arról, hogy aki hosszabb útra kényszerülne Marosvásárhely térköves járdáin, szokjon le róla. Esős időben nagyon veszélyes például az Enescu utca, ahol a járdakövek egy része mozog, és a magas sarok fokozottabban balesetveszélyes. A Szabadság utcán a hullámzóan lerakott járda miatt lehet tengeribetegséget kapni, esetleg orra bukni, a főtéren meg egyre nagyobb gödrök alakulnak ki, esős időben jókora pocsolyákkal. Szándékosan nem említettem a díszkövet, mert amit Marosvásárhelyen leraknak, annak olyan a minősége, hogy a dísz jelző nem illik rá. De a köveknél nem jobb a munka minősége sem, nem egyenletes a felület, a kanálisfedelek környéke, a házfalak melletti szakaszok nincsenek szépen megoldva, a kiálló szélekben könnyen meg lehet botolni.
Ismerősöm meséli, hogy egy osztrák kisvárosban a romániai térkövező munkások mennyire pontos, szép munkát végeznek. Ha azt követelik meg tőlük, úgy dolgoznak, de itthon a jelek szerint a kétes minőségű munkát is átveszik. A bosszúság megint elterelte a figyelmem a fő kérdésről, ugyanis arra szeretnék választ találni, hogy ekkora járdafelújítási munka során miért nem jutott eszébe valakinek, hogy a járdák feltörése után kialakítsák azokat a betonkanálisokat, amelyekben el lehetne vezetni a fejünk fölött szaporodó huzalokat, ahogy a nyugat-európai országokban szokás. Ráadásul nem kellene csúfosan megnyírni a fákat, így hát kevesebb lenne a levegőben a szén-monoxid, és több az oxigén. Nem csak a levegőbe, talán a lelkekbe is jutna.
