2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vércsepp zöld falevélen

Aki arra kíváncsi, hogy mi köze van Cikmántornak Venezuelához, illetve azt is tudni szeretné, hogy miként vezet világ körüli útra néhány vércsepp egy falevélen, megtudhatja a választ Kovács Levente tanár, rendező legújabb – sorban az ötödik – regényéből, amelynek szereplői egy olyan világrengető titok után nyomoznak, amelynek birtokosai uralhatják vagy elpusztíthatják a Földet. 

A könyv ajánlójában többek között az áll, hogy a kötet elején „egy apró, jelentéktelennek tűnő esemény körül váratlanul dagadnak a fordulatok, s szinte észrevétlenül, a szereplők világra szóló történések közepén találják magukat. Nem csak a saját létük, az egész Föld kerül veszélybe, emiatt hatalmas felelősség hárul rájuk. Életveszélyes helyzetben döntéseket kell hozniuk. Pedig csak amolyan játékosság, apró, hógolyónyi furcsaság válik sorsukat nyomasztó, meghatározó lavinává. Közben a múlt mélyéből, távoli földrészek barlangjaiból, eldugott kis titkosszolgálati rejtekhelyekről, venezuelai és ecuadori titkok rejtekéből nem sejtett fordulatok veszik körül őket. A Bolond Gomba nevű, kedves városszéli vendéglőtől a venezuelai dzsungelekben otthonos lányig, a hamis folklórgyűjtők cselszövésein át a rejtélyes filozófián alapuló világrend megálmodásáig, Dél-Amerikától Portugálián, Indián, Londonon és a Balkánon át Cikmántorig, a kis erdélyi faluig keverednek a rejtélyek, sorjáznak a fordulatok, és a kamaszos felfedezési játszadozásból induló mese egyre ijesztőbbé válik. Hová vezetnek az események, mi lesz a vége a veszélyes kilátásoknak, hogyan alakul a sorsa a titokzatos portugál cigány asszonynak vagy boszorkánynak és a bálnavadászathoz kapcsolt kutatásoknak?” 

A szerző lapunknak elmondta, hogy mindig is foglalkoztatták ezek a kérdések, hiszen már a Rámájana őseposzban is megjelenik a jó és a rossz harca, Földünk megsemmisítésének gondolata. Némiképpen erre épít a regény is hozzánk közelebb álló aktualitással, a mese és a valóság összefonódásával. Két gyerek felfedezi a vércseppeket a falevélen, majd ennek eredetét kutatva indul el a cselekmény, amelynek során a szereplők körbeutazzák a Földet, közben az angol titkosszolgálat is nyomozni kezd, hiszen a titkot birtoklók világuralomra törhetnek. És – mint minden történetben – van, aki a jó, mások pedig a rossz oldalon állnak. 

A kalandfűzés vágya a szerzőben már zsenge gyerekkorában megszületett, hiszen betegsége miatt egy évig ágyban kellett gyógyulnia, így aztán majdhogynem minden olyan kamaszkori regényt – Karl May és Jules Verne műveit – elolvasott, ami a vadnyugattól a messze óceánokig elrepíthette betegágyából. Aztán a bélyeggyűjtése csigázta fel érdeklődését, amely – a virtuális világ hiányában – őt és a korabeli fiatalokat elrepítette a világ minden tájára, így lehetett tágítani az akkor elég szűk horizontot. S tette ezt kutakodó kíváncsisággal Kovács Levente, aki azt is elárulta, hogy a Vércsepp zöld falevélen című regényében családi vonatkozásai is megjelennek, ugyanis az egyik nagybácsija – amint később kiderült – az angol titkosszolgálat egyik kelet-európai ügynöke volt, és az ő történetei is megjelennek a könyvben. 

A teljes 20. századot átitatta a háború, hiszen mögöttünk van egy olyan nemzedék, amelynek tagjai két világháborút éltek át, ezt követte a hidegháború, az atomkorszak, illetve az atomháború fenyegetettsége, amely néha egész forró helyzetet teremtett a világpolitikában, gondoljunk csak a kubai rakétaválságra vagy arra, amikor az 1960-as években egy madárraj került a NATO radarjaira, és az angol légiflottát riasztották azzal a paranccsal, hogy szovjet repülőgépek tartanak Nyugat-Európa felé, aztán, amikor 200 km-re voltak az orosz határtól, szűnt meg a fenyegetettség. Akkor és több hasonló esetben felmerült a mi lett volna ha?… kérdés, amely e regény egyik vezérfonala és végkifejlete is. Hiszen ma is szemben állnak egymással ideológiai síkon és más érdekek mentén felsorakozó hatalmak vagy akár vallási, etnikai vonalon egymásnak feszülő nemzetek. És mindig ott van az izgalmas kérdés, amelyet nem csak az összeesküvés-elméleteket gyártók táplálnak, miszerint a világban létezik egy felszíni hatalmi harc, amelyet valami titokzatos háttérerők irányítanak, amelyeknek nincs arcuk, de befolyásolják az életünket, és nem mindegy, hogy implikálódunk-e az eseményekbe, vagy csupán szemlélői vagyunk a világ történéseinek – mondta Kovács Levente, hozzátéve, hogy kötete a kalandok során ezt a kérdést is boncolgatja. 

Műfaját illetően a regény egy kicsit krimi, de van benne thriller, és tudományos-fantasztikus elemek is megtalálhatók benne, így e műfajokat kedvelő olvasóknak kínál érdekes kalandozást Kovács Levente Vércsepp zöld falevélen című, újabb kötete, amelynek bemutatója május 21-én, kedden 18 órától lesz a marosvásárhelyi Bernády Házban. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató