Kovács András Ferenc: Provinciál’ rabszódia

• 2014-05-30 13:32:01

„ha meglátja Édes Apám, megesmeri; most többet nem szóllhatok, csak annyit: hogy semmiből egy újj más világot teremtettem;

„ha meglátja Édes Apám, megesmeri;

most többet nem szóllhatok, csak annyit:

hogy semmiből egy újj más világot teremtettem;

mindaz, valamit eddig küldöttem,

csak kártyaház a toronyhoz képest.”

(Bolyai János – Bolyai Farkasnak, 1823. november 3-án)

 

Harsan tudós utókor,

Fújhatják kánonok –

A Kálvária sarkán

A ház bezárt, konok.

 

Ki várna itt csodára?

A Kőrösi Csoma

Sándor utcai házon

Sincs fölös cicoma.

 

Utcára néz a tűzfal,

Háttal fordult a ház –

Bolond Bolyai János

Istennek magyaráz.

 

A lét lassúbb halálnak

Heveny, kis függeléke –

Appendix gyúl az agyban,

De ennyi nyűg elég-e?

 

Szorong a geométer

Az Úrral egybezártan –

Mit ér a rab matézis,

Üdvtan, rögeszme, számtan?

 

Föltör még egy-egy gondolat,

Minden tételt felemleget…

Atyám, még száz új, más, csodás világ

Lehet mégis! De nem lehet.

 

Más tér elméletével

Utalnék itt ma én rád –

Én teremték tenéked

Műszférát, szimpla tréfát!

 

Nem mindegy, hogy ki mond ilyet!

Ő még nagyobbat mond, olyat!

Gubancos káoszban gurul

Kuszált galaxis-gombolyag…

 

Bolygóként, szűk szobában

Köröz Bolyai János –

Mit ér hitvány teremtés,

Ha közjója hiányos?

 

Hiába küszköd, érvel,

Lelkét is kiteszi –

Talán Isten sem érti,

Nem euklideszi.

 

A tér viszont (megírta volt

Gauss tató!) tulaj-

Donképpen összetákolt

Faúsztató tutaj,

 

Mely Szászrégenből indul,

S végállomása Zám –

Maros vizén a visszhang

Szórt hallomás, Hazám!

 

Itt kofapecsenyéhez

Pörkölnek karamellát –

Sárban, szekérnyomokban

Döcögnek paralellák…

 

Dühöng Bolyai János,

Tör-zúz, ráng egyedül –

Süppedt, sírkerti tájon

Gyűrt homály begyepül,

 

S az elsüvöltő végtelen

Sövénye sem terem fagyalt –

Ködös bogyókat sem növeszt

Többé, sem esztelen magyart.

 

Göttingában Gauss, vagy

Kazányban Lobacsevszkij?

Nem mindegy – megdögölni

A fátum hova csesz ki?

 

Itt semmi Bécs, se Bólya –

Túl közel van Domáld…

Nem kísért Európa –

Pár görbe fantom áld…

 

Csak temetőkert alján

Tengődhet egyedül –

Vitatkozik magával,

De főleg hegedül…

 

Remeg sötét öröklét,

Rezzenhet percre perc – ó,

Elzeng a sors, a rondó

Borzong… De persze Scherzo.

 

Hegedűje nyakában

Már-már egymáshoz érnek ében

Húrok boldog zenéknek

Álmatlan, átkos éjjelében.

 

Éjféltájt még kisétál…

Dúlt, nyughatatlan – ébren

Virraszt, mint láthatós rab

Túl láthatatlan térben…

Árnyékával bolyong el –

Csillagfényt ont ki rája

A képzelt téridőknek

Tág hipochondriája…

 

A Kálvária sarkán

Vak égbolt, néma fal –

Belül Bolyai János

Beszél, zenél, szaval.

 

Az Úr hallgatja – hallgat.

Mennyek résén kiles:

„Hát ez még mit akarhat?

Elég vidékies…”

 

Egy hibbant geométer

Az űrnek magyaráz –

Kozmoszra néz a tűzfal,

Háttal fordult a ház.