– Rádiós nagytatám emlékére –
„Ma lennél 68… Néha még hallom a lépteidet és a poénjaid a szerkesztőségben… Gyakran jutnak eszembe mondataid, hamar kiismertél… S túl hamar el is mentél…”
Kórushangversennyel emlékezett meg Boér Károlyról a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes kara.
A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa ez év április 16-án hunyt el, november 18-án lett volna 68 éves. Mint ismert, Boér Károly zenés, egyházi, tájékoztató műsorok szerkesztője volt, a Marosvásárhelyi Rádió szalagtárában többórányi értékes, a népi hagyományokhoz kötődő gyűjtés őrzi emlékét. Számtalan komolyzenei felvételt készített a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia koncertjeiről.
Az In memoriam Boér Károly című hangverseny november 19-én, kedden 18 órakor kezdődött a marosvásárhelyi Szent Kozma és Damján római katolikus plébániatemplomban. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes karát Albert Zsuzsa Katalin vezényelte.
A kórushangverseny nemcsak tiszteletadás volt egy elkötelezett rádiós emlékének, hanem a közösség szívből jövő hálájának kifejezése is. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes kara lélekemelő műsorral készült, amely méltóképpen idézte fel Boér Károly szellemiségét és munkásságát. Az est folyamán elhangzó művek között nemcsak klasszikus kórusdarabok szerepeltek, hanem olyan zenei kompozíciók is, amelyekben a közönség érezhette Boér Károly szellemi jelenlétét. A zene túlmutatott az emberi szavakon, mintha maguk a hangok üzenték volna: az emlékezés soha nem csak a múlté, hanem a jelen része is, amikor közösen idézzük fel egy ember életének fényét.
Hogy Boér Károly fény volt-e Marosvásárhelyen? A Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőségében és annak adáskörzetében? Határozottan állíthatom, hogy igen! Egy évet volt szerencsém vele dolgozni. Ennyi adatott – ahogy gyakran mondta, ha valaki eltávozott az élők sorából. Olyan ember volt, akinek mindig volt ideje egy poénra, egy jó szóra. Olyan tanácsokat kaptam tőle, amelyek végig fogják kísérni újságírói és műsorvezetői karrierem. És most nem kizárólag a szakmai tanácsaira gondolok, nem, dehogy. Arra is, hogy emberként hogyan viszonyult hozzám. Úgy fogadott két évvel ezelőtt a szerkesztőségben, mintha a legrégebbi, legjobb barátok lennénk – a nem kis korkülönbség ellenére: Szervusz, Boér Károly vagyok, neked csak Karcsi – ja, és tegeződünk! Híradóimat számtalanszor megdicsérte, tanácsaival hozzájárult fejlődésemhez. Megtanított arra, hogy a legmegrázóbb híreket is neutrálisan kell bemondanom – gondolhatják, milyen volt a halálhírét gombóccal a torkomban híradósként, távolságot tartva, teljes objektivitással, kifejezetten informálisan közölni. Nem tudtam teljesíteni – akaratlanul is elcsuklott a hangom.
Ha orvos kellett, orvost hívott. Ha csak beszélgetni kellett velem, meghallgatott és útbaigazított. Egy áldás volt az életemben, a közösségi médiában is így búcsúztam tőle: „Pénteken konferáltalak fel utoljára, jót beszélgettünk… mint mindig. Köszönöm, hogy ismerhettelek. Hogy számos rosszullétem során ott voltál, segítettél, és ha kellett, gyógyszerért futottál, orvoshoz küldtél. Segítőkészséged, odaadásod, kedvességed, ahogyan viszonyultál hozzám, pályakezdőhöz… köszönöm neked! Rádiós nagytata, így maradsz meg az emlékeimben. Nyárára sok tervünk volt, szerettem volna mindent megtanulni tőled. Tanácsaidat, odaadásodat őrizni igyekszem. De néha odafentről, ha időd lesz, gondolj ránk…. Mi fogunk… (április 16.).”
Bár már nincs közöttünk, hagyatéka – a zene, a hit és a közösségi szolgálat iránti elkötelezettsége – tovább él azokban, akik munkásságát szerették és tisztelték.
Ez az est nemcsak egy elhunyt kolléga tiszteletére készült, hanem az összetartozás csendes ünnepe is volt. Boér Károly, engedjék meg, inkább: Karcsi – egy név, amely örökké visszhangzik bennünk. Neve hallatán bennem mindig ott cseng mély, határozott hangja: „Megérkeztél, és a legjobb helyen vagy!”.
Isten nyugtasson, rádiós nagytatám, Boér Karcsi…
*Címfotó: Marosvásárhelyi Rádió
