A környezetét, az életét, a kapcsolatait is számba vettem

A Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben című művelődéstörténeti konferencia vendége volt Anthony Gall, a budapesti Szent István Egyetem docense. Több mint egy évtizede beszélgettem vele, amikor Kós Károly műhelye című, több mint 500 oldalas kétnyelvű (magyar-angol) könyve megjelent a nagy erdélyi polihisztor építészeti munkásságáról.

Maros-Torda vármegyeházának a megtervezésére Kós Károly Toroczkai Wigand Edével közösen pályázott, de munkájuk a II. helyre került.

A Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben című művelődéstörténeti konferencia vendége volt Anthony Gall, a budapesti Szent István Egyetem docense. Több mint egy évtizede beszélgettem vele, amikor Kós Károly műhelye című, több mint 500 oldalas kétnyelvű (magyar-angol) könyve megjelent a nagy erdélyi polihisztor építészeti munkásságáról. A könyv előzményéről érdemes tudni, hogy a szerző Ausztráliából érkezett egy képzőművészeti ösztöndíj révén Magyarországra. Megismerte és megszerette a magyar építészetet és Kós Károly tevékenységét, amiről szakdolgozatot írt, hogy hazájában is felhívja rá a figyelmet. Ausztráliai tanulmányai befejeztével a Magyar Építészeti Múzeumtól kapott egy ösztöndíjat, s akkor kezdett el Erdélybe is járni, hogy Kós Károly első világháború utáni munkásságát feltérképezze. Minden helyszínre elment, s nemcsak fényképet, rajzot is készített az épületekről, barátságokat kötött, megismerte a magyar történelmet és kultúrát, s közben két megrendelést is kapott. Évek munkájával elkészült a könyv, amit a szakmabeliek is kiváló alkotásnak minősítettek.

– Mi történt az eltelt évek alatt? – érdeklődtem a konferencia szünetében az ausztráliai származású építésztől.

– Sok minden változott. A kötet megjelenése után azt gondoltam, hogy sikerült Kós Károly tevékenységének a megörökítését befejezni. Az első furcsaságot az jelentette, hogy milyen gyorsan elfelejtődnek a régi dolgok, s az emberek mindig az újdonságokra figyelnek. Elfogytak a könyveim, s én azt éreztem, hogy továbbra sem tudnak eleget Kós Károlyról. Két-három évvel ezelőtt jó barátommal, aki a budapesti levéltárban igazgató, egy kiállításra készültünk. Rá kellett jönnöm, hogy a Kós-életmű kutatása nincs befejezve, s új dolgok kerülnek elő, amelyekkel érdemes foglalkozni.

Ami a tervezést illeti, a Sapientia Egyetem épületének a megpályázása után sok érdekes, sikeres munkám volt. 2003 végén meghirdettek egy állást a brisbane-i Qeensland Egyetemen, ahol a tanulmányaimat végeztem. Családommal két évet töltöttünk Ausztráliában, ami nem arra volt jó, amire én gondoltam, de amikor visszatértünk Magyarországra, kiderült, hogy újból terhes a feleségem, és nagy örömünkre megszületett a harmadik gyermek, egy kisfiú. A két év alatt a budapesti tervezőirodám sajnos lefele haladt, s közben jött a válság is. Így hát egy másik irány felé indultam el, ami azt jelentette, hogy nem tartok fenn saját irodát, inkább másokkal társulok. 2011-ben megpályáztam a Szent István Egyetemen (a régi Ybl Miklós Főiskolán) meghirdetett állást, és azóta ott tanítok. Felépülnek az általam tervezett épületek is, ami jó dolog, Eszter lányom befejezte az iskolát, s a műegyetem építész szakára felvételizett.

– Melyik munkája a legkedvesebb, melyekhez ragaszkodik a leginkább?

– A gyilkos-tói kápolnához, valamint Erdőbényén a Béres családnak tervezett borászat épületéhez. Egy veszprémi régi nagy beton moziépületet átalakítottunk tavaly városi közösségi házzá, jól sikerült, és nagyon szeretik. Mivel a feleségem Veszprémből származik, s a szülei ott élnek, kötődöm a városhoz, amelytől az idén kitüntetést kaptunk, s ez nagyon jólesett.

– Ahogy az előadásában elhangzott, készül egy újabb kötet.

– A múlt évben jelent meg a Kós Károly első világháború előtti munkáiról szóló könyv, amelyben nemcsak az épületeket dokumentálom, hanem a környezetét, az életét, a kapcsolatait is számba vettem. A következő a Sepsiszentgyörgy és környéke című kötet lesz, amelynek az apró utómunkálatai vannak még hátra. Kós Károly elképzelése, hogy valamelyik erdélyi nagyváros építőközösségével együttműködve egy modern, de ugyanakkor a helyi szellemi identitással is rendelkező várost létrehozzon, Sepsiszentgyörgyön valósult meg, ahol 14 terve öltött testet. Fél évszázados közreműködéséről az újabb levéltári kutatások tanúskodnak.

– Ma sem bánta meg, hogy eljött Ausztráliából?

– Nem, soha, de ha megbánnám is, már késő lenne.