2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagy tamtammal, pazar katonai parádéval köszöntötték az ország nagyjai Románia nemzeti ünnepét. Miközben a politikusok szokásukhoz híven megosztottak voltak a parádé ügyében is: egyeseknek Bukarestben, másoknak Gyulafehérváron „dobogott a szívük” a hazáért.

Az államfő állófogadást adott az elnöki palotában gondosan megválogatott vendégeknek. Díszvendégek a liberálisok, illetve a szociáldemokraták elnökei voltak. Az ellenzéket mellőzte. Bizonyára, mert annak képviselői éppen a felfüggesztésén ügyködnek. Azok meg visszaüzentek neki, hogy az egyesülés színhelye Gyulafehérvár volt, nem Cotroceni.

Nem számít újdonságnak a politikusok megosztottsága – sokak véleménye, hogy miután elosztották a koncot, most a nemzeti ünnepen vitatkoznak. Illetve, hogy ki a hazafi vagy a még „hazafibb”.

Azonban nem ez az egyetlen kontraszt, visszásság ebben az országban.

A Forbes magazin szerint ugyanis a tavalyi 32-ről 39-re emelkedett azoknak a romániai vállalkozóknak a száma, akiknek a vagyona meghaladja az 500 millió lejt. Ezek vagyona a pandémia idején megsokszorozódott. Miközben a többmilliós többség elszegényedett és egyre szegényedik. 

Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adatai szerint Romániában 2,95 millió személy, a társadalom 15,2 százaléka élt tavaly mélyszegénységben, úgynevezett súlyos anyagi deprivációban. A mélyszegénység 52,6 százalékban érintette a nőket, 47,4 százalékban a férfiakat. Főleg a 18 év alatti kiskorúak körében volt magasabb az előfordulási arány, ennek a korosztálynak a 21,4 százalékát érintette az anyagi nélkülözés, majd 17,7 százalékkal a 18-24 évesek következtek. 

Európai viszonylatban sem jobb a helyzet: Bulgária után Romániában élnek a legtöbben súlyos anyagi nélkülözésben – ez már az Eurostat felmérésének eredménye. Megszoktuk – sajnos –, hogy Románia 2010 óta minden évben a sereghajtók között szerepel az Eurostat mélyszegénységet vizsgáló rangsoraiban.

Az európai egységes statisztika szerint a súlyos anyagi depriváció meghatározású nélkülözés azokra a személyekre vonatkozik, akiknek hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátralékuk van, a lakás megfelelő fűtésének hiánya, váratlan kiadások fedezetének hiánya, kétnaponta hús, hal vagy azzal egyenértékű tápanyag fogyasztásának hiánya, évi egyhetes, nem otthon töltött üdülés hiánya, anyagi okból nem rendelkezik személygépkocsival, mosógéppel, színes televízióval vagy telefonnal.

Ha hozzáadjuk az egeket veregető energiaárakat, a közelgő telet, nem hinnénk, hogy ezeket az embereket lelkesítené a pazar paradé vagy az elnöki palotában szervezett „magas szintű” poharazgatás. Jó is, hogy nem látják, hiszen televíziójuk sincs.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató