Mérvadó gazdasági lap szellőztette meg nemrégiben, hogy a kormány mikrocsipgyártót szeretne az országba vonzani, és ennek érdekében százmillió eurós támogatást helyezett kilátásba. Ez a francia tulajdonú nemzeti autómárkának az országba való visszaédesgetése utáni legkomolyabb befektetés lehetne, ha sikerül. Csak az esélyei nem túl nagyok.
A koronavírussal járó lezárások és a járványt követő gazdasági káosz ráébresztette a világot egy komoly gondra. A napjaink technikai eszközeiben létfontosságú szerepet játszó mikrocsipek túlnyomó részét néhány távol-keleti üzemben készítik, így ha azokat az országokat karantén sújtja, szinte világszerte megbénulhat az autóipar vagy a szórakoztató elektronikai cikkek piaca. Ezekből az eszközökből jelenleg is hiány van, ami sokfelé jelent nagy bajt, főleg az autógyártóknak. Amikor tavaly összeroppantak az autópiacok, a gyárak nagy része visszamondta a csiprendeléseit is, aztán mikor kezdtek volna talpra állni, csiphiány keletkezett a piacon. A karanténidők alatt ugyanis megugrott a szórakoztató és informatikai kütyük iránti kereslet, ezek gyártói felvásárolták a csipkészleteket, és számos autógyár, főleg az olcsóbb tömegmodellek építői, kénytelenek voltak korlátozni a termelésüket a csiphiány miatt. Másrészt az EU-nak is szándéka, hogy csökkentse az európai iparnak a távol-keleti csipszállítóktól való függőségét.
Az egyhamar csökkenni nem látszó kereslet és a gyártókapacitások Európába vonzására irányuló szándék alapján jó ötlet lenne egy ilyen beruházást az országba hozni. Ha tényleg komoly lenne az erre irányuló politikai szándék, már az is felérne egy nyereséggel, csakhogy a regáti kormányokat már nagyon nehéz komolyan venni. És ha ezt most mégis úgy gondolták volna, akkor is van baj elég. Egyrészt egy ilyen befektetőt nagyon komoly pénzzel lehet idetelepíteni, mert a gyártási kapacitás felépítése hatalmas költségekkel jár, és csak az egykori barakktársak közül a magyar és a lengyel kormány bármikor hajlandó nagy pénzt fordítani hosszú távon hasznot hajtó beruházók megnyerésére, és van is miből, ami nem mondható el rólunk. Ha itt most meglenne a szándék mellé a pénz is, további gond, hogy egy ilyen beruházáshoz kitűnő infrastruktúra és magasan képzett munkaerő is kell. Ezekben a tényezőkben sem szállhatunk versenybe a környező országokkal sem nagyon, főleg a padló alatt levő szakoktatásnak betudhatóan, mert ennél az asztalnál a privát diplomagyárak vitézeinek nem osztanak lapot. Ha az utóbbi pár évtizedben úgy fejlesztették volna az oktatási rendszert, ahogy ígérték, és okosan is gazdálkodtak volna, most tényleg volna esély egy ilyen üzletet megfogni, a jelenlegi állapotok mellett viszont ez felérne egy csodával.
