Szigorította a parlament a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését. Ideje volt – tegyük hozzá mi, kisebbségiek, akik már több évtizede érezzük, hogy mit jelent a nacionalista idegengyűlölet. A törvényt – bár ezt tételesen sehol sem mondják ki – azért szigorították, mert a hagyományos pártok által szélsőségesnek nevezett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), illetve az abból kivált SOS Románia párt és a Fiatal Emberek Pártja (POT) az idei választási kampányban markánsan újra előtérbe helyezték a második világháborút megelőző időszakot idéző, a náci párt által használt retorikát. Ideje volt, de kissé elkésett intézkedés is. Már a második világháború után közvetlenül, a kommunista diktatúrák által a vasfüggönytől keletre levő, ideológiailag is leigázott országokban fokozatosan, majd egyre erősödve alkalmazták ugyanazt a propagandát, amelynek leküzdése több millió emberáldozatot hozott a világban. A nemzetállami mítoszokat kreálók egyik fegyvere a kisebbségi jogok kinyilatkoztatott biztosítása mögötti aljas jogfosztás volt, amelyet mi, erdélyi magyarok is éreztünk az oktatási intézményeink elsorvasztásával, a „zárt városok” politikájával, az anyanyelvhasználat visszaszorításával, a mindennapi életben a „hazátlan” (bozgor) megbélyegzéssel. És az is a „végső megoldások” egyike volt, hogy a német (szász) és a még megmaradt izraelita kisebbséget jó pénzért kiengedte az országból a kommunista hatalom. A több évtizedes agymosás, a meghamisított történelem és a kisebbségi kulturális elfojtás eredményezte azt, hogy az 1989-es romániai rendszerváltás után megnyitott Pandóra szelencéjéből elszabadultak az indulatok. Több mint három évtizednek kellett eltelnie, amíg a magyarság politikai érdekvédelmi szervezetének sikerült végre olyan jogszabályokat elfogadtatni, amelyek némiképpen helyreállították az imázsunkat. Elvileg. Mert amint az idei szavazásokon (parlamenti és államelnöki) kiderült, a többségi kollektív gondolkodásmódon ez nem sokat változtatott. Visszatért az a fajta kollektív frusztráció, amelyet a romániai politikai „elit” egyes tagjai a törékeny román demokráciában – főleg az 1990-2000-es években – többször hangsúlyoztak, miszerint a sikertelenség oka a magyarokban keresendő. Hitler annak idején is az zsidókat okolta azért, hogy az első világháború után Németország gazdasági válságba került. Mai napig is talány, hogy elvei miként hatottak ennyire az egyébként civilizált és Európa egyik legfejlettebb gazdaságával rendelkező Németország lakóira. Sokan nem tudtak vagy nem akartak tudomást szerezni a holokausztról, a világ egyik legnagyobb népirtásáról. (Ne feledjük el a „nagy amerikai nemzet” által végrehajtott őslakos indián genocídiumot.)
A világjárvány, a nyersanyag- és az energetikai válság, az elhúzódó háborúk (Ukrajna, Izrael, az afrikai polgárháborúk stb.) okozta gazdasági és társadalmi helyzet, a migráció megint a második világháború kirobbanása előtti időket idézi. Nem csoda, hogy Európa-szerte felerősödött a szélsőjobboldal és ezáltal a rasszizmus, az idegengyűlölet és az antiszemitizmus. A kialakult válságért megint mások a hibásak, nem egyes országok vagy az Európai Unió inkompetens politikusai (tisztelet a kivételnek). És hadd tegyük hozzá, a sorosozás is burkolt antiszemitizmus, amely viktimizál, megbélyegez, okol, és nem a kiutat keresi a gazdasági válságból. Ennél szomorúbb viszont, hogy a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő tartalmak bekerültek és felerősödtek a virtuális térben, a közösségi hálózatokon, ahol ellenőrizetlen tartalmakkal, történelmi tévhitekkel és álparadigmákkal fokozzák a hangulatot leginkább olyan közegekben, ahol – alapos ismeretek, tudás hiányában – készpénznek vesznek mindenféle állítást. Mert lehet, hogy az államelnök-választás végeredményére utalva, a jelenlegi román politikai elit elleni tiltakozás miatt szavaztak azokra, akik zászlójukra tűzték a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propagandát, azonban elgondolkodtató, hogy ezáltal egyféleképpen elkötelezték magukat ezen elvek mellett. Ennek a visszaszorítására szigorították a törvényt, s talán azért is, hogy tágabb – európai – kitekintésben is egyre veszélyesebb politikai húrokat pengetnek meg e hangok, amelyek rémesen hasonlítanak a második világháború előtti időkre. A jogszabályoktól eltekintve reméljük, lesz annyi bölcsessége az emberiségnek, hogy ne ismételje meg a történelmet.
