2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kórházban fekvő betegek látogatására vonatkozó szabályok megváltoztatására, a hozzátartozók kötelező tájékoztatására vonatkozó miniszteri rendelet tervezetét bocsátotta közvitára az egészségügyi szaktárca. Ezzel kapcsolatosan várják a szakmabeliek és az állampolgárok véleményét – jelentette be Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

A rendelet először is törli azt a szabályozást, amely előírta, hogy csak a koronavírusteszt elvégzése utáni negatív eredménnyel lehetett bejutni a kórházakba, ami korábban olyan túlkapásokhoz vezetett, amelyek a láthatóan súlyos állapotban lévő betegek esetében is a teszt eredményéhez kötötték a beutalást és a kezelés elkezdését. Ezt a jelenlegi járványhelyzet már nem indokolja, nyilatkozta a miniszter. Csak azokat a betegeket kell „a kórház költségén tesztelni”, akiknél már jelen vannak a fertőzés tünetei. 

A tervezet szabályozza a kórházak tájékoztatási kötelezettségét is. Az előírás szerint beutaláskor minden beteg kap egy azonosító kódot, amit két órán belül telefonon vagy üzenetben közölnek a kapcsolatot tartó hozzátartozóval, továbbá azt is, hogy melyik klinika hányas kórtermében fekszik a beteg, ki a kezelőorvosa, és milyen számot hívhatnak, hogy az egészségi állapota felől tájékozódjanak (a kapott személyi azonosító kód alapján). Azokon a klinikákon, részlegeken, ahol a beteg állapota nem teszi lehetővé a látogatást, kötelezően biztosítani kell a hozzátartozó rendszeres napi tájékoztatását, ami kérhető közvetlenül a kezelőorvostól is. 

A határozattervezet a beteglátogatási rend megváltozását is tartalmazza. A hozzátartozók minden nap délután 3 és este 8 óra között látogathatják meg a beteget, szombaton és vasárnap délelőtt 10 órától este 8 óráig, a kórház biztosította védőöltözetben. A látogatási idő 30 perc, indokolt esetben a közegészségügy ezt 15 percre csökkentheti, és magas kockázatú betegek esetében fel is függesztheti. A kórtermek méretei szerint a látogatók számát is meghatározhatják. A haldokló beteghez viszont bármikor be kell engedni a hozzátartozót, ha kéri. Az intenzív terápiai osztályra beutalt gyermekek mellett egy hozzátartozó jelenléte engedélyezett, ha igénybe akarják venni ezt a lehetőséget. 14 év alatti gyermekek mellett is engedélyezni kell egy hozzátartozó állandó jelenlétét, ha erre igény van. 14-18 év közötti fiatalok esetében a klinikavezető engedélyezheti a szülői jelenlétet. 

A tervezet szerint szigorúan tilos pénzt elfogadni a látogatáshoz való jogosultságért. 

A kórházak vezetésének az értékelésekor a tervezetbe foglalt előírások gördülékeny működtetése fontos szempont lesz.

Az elmúlt időszakhoz viszonyítva engedékeny miniszteri rendelet kapcsán máris eltérőek a vélemények. Sokan örülnek, hogy többé nem fog börtönhöz hasonlítani a kórház, ahova lopva, vagy a kapust lekenyerezve juthattak be a hozzátartozók, ha erre nem kaptak a kezelőorvostól írásos engedélyt. A szakmabeliek viszont nehezen tudják elképzelni, hogy a kórházakba egész délután bejárjanak a hozzátartozók, akik között vannak nehezen fegyelmezhető és kezelhető személyek. A tisztaság megőrzése is sokkal több munkát igényel, ami a takarítószemélyzet számának a megnövelését teszi szükségessé. Nagyobb kórtermekben a betegek nyugalmát, ellátását is zavarhatja a látogatók állandó jövés-menése. A tájékoztatási jogosultságot illetően viszont egyértelműen pozitívak a véleménynek, a szakemberek viszonyulását még nem ismerjük, de ma is vannak olyan klinikák, ahol a tájékoztatás elfogadhatóan működik. 

Az igazi közvita viszont ezután kezdődik. Kérdés, hogy mit és milyen mértékben vesznek figyelembe, és az engedékenység végül teret nyer-e, vagy csak ígéret marad. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató