2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ha örömünk van, az megsokszorozódik, ha megosztjuk másokkal is.

A Barabás Miklós Céh (BMC) kolozsvári csoportja évente kiállítást szervez a képzőművész tagok alkotásaiból. Ezek a kiállítások rendszerint a Tibori Szabó Zoltán vezette kolozsvári Minerva Házban kerülnek megrendezésre. Az idei tárlat helyszíne a Bánffy-palotában működő Szépművészeti Múzeum, Lucian Năstase-Kovacs múzeumigazgató, a muzeográfusok, valamint a BMC képviselői gyümölcsöző együttműködésének köszönhetően. A Szépművészeti Múzeum „nyitása” azt a gondolatot szülte, hogy a kolozsvári csoport kiterjessze az érdeklődést az Erdély más helységeiben alkotó művészek irányába. A meghívásnak természetesen többen örömmel tettek eleget, így Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Arad, Zilah, Brassó, sőt magyarországi erdélyiek is képviseltették magukat. Így vált a kolozsvári csoport kezdeményezése február 7-én, a megnyitó napján, nagyszabású örömünneppé, melynek a 230 éves Bánffy-palota földszinti termei adtak otthont. 

A Barabás Miklós Céh idén ünnepli megalakulása 90. és az 1994-es újraalakulása 25. évfordulóját, így a nagyszabású, színvonalas rendezvényt minden bizonnyal még követni fogja néhány hasonló megnyilvánulás az év folyamán. Múlt csütörtök este a kolozsvári és környékbeli művészetkedvelők közül száznál is többen tartották fontosnak, hogy jelen legyenek az eseményen. Ugyanilyen fontosnak érezték az alkotó- és kiállító művészek is a jelenlétet, sőt a helyi, valamint a környékbeli alkotók mellett a marosvásárhelyi művészek közül személyesen is jelen volt Kákonyi Csilla festőművész, Bálint Zsigmond fotóművész és Kedei Zoltán festőművész, képviselve jelentétükkel a marosvásárhelyi képzőművészeket, akik nagy számban szerepelnek alkotásaikkal a kiállításon.

Kákonyi Csilla BMC-s lendületben

Fotó: Bálint Zsigmond


A kimagasló vizuális, esztétikai élmény mellett a műfajok változatossága, valamint a különböző stílusok harmonikus, békés egymásmellettisége jellemzi az idei tárlatot. A figurális és tájjellegtől a posztmodern szárnyalásig, a népi motívumokat megjelenítő alkotásoktól a szürrealista, avantgárd és neoavantgárdig, a nagyméretű olaj- és akrilfestményektől a lágy dallamú pasztell, grafikai alkotásokig, a digitális művészettől, fotóművészettől a textilen és kisplasztikán át minden műfajból ízelítőt kaphatott a tárlatlátogató. A stílus- és műfajbeli széles palettán egymást kiegészítve, egymásba karolva íveltek át a Bánffy-palota termein, a helyszín és az alkotások méltó egymásra találásának lehettünk a tanúi. Németh Júlia művészeti író, műkritikus, a kiállítás méltatója nyitóbeszédében elmondta, hogy idén 83 alkotó 135 műalkotással vett részt a tárlaton. „Valójában mi is ez a kiállítás?” – teszi fel a retorikus kérdést Németh Júlia, és válaszol is rá nyomban: „Ablak a világra, világunkra, arra, amilyenek vagyunk és arra, amilyenek lehetnénk.” József Attila verséből merít: „az igazat mondd, ne csak a valódit,/ a fényt, amelytől világlik agyunk,/ hisz egymás nélkül sötétben vagyunk” (Thomas Mann üdvözlése), sőt, analógiát is lát a korabeli és jelen társadalmi és politikai kontextus között. „Képzőművészeink az igazat mondják a maguk sajátos eszközeivel. Azt a sokarcú igazságot, ami több-kevesebb áttétellel a valódiból eredeztethető ugyan, de olyannyira szerteágazó és összetett, mint az élet maga… kötöttebb vagy oldottabb formába, szélesre tárt vagy nehezen megnyíló bonyolult szerkezetek mögé rejtett, mindössze pontszerű fényforrást biztosító ablakok egy-egy művészi világra. Minden alkotás egy mikrokozmosz.” 

Szemlélve a kiállításanyagot, továbbszőve az igazmondás, az igazlátás fogalmak értelmezését, kijelenthető, hogy az „én” igaza mellett az elfogadás, befogadás magasabb szintjére emelkedve el kell tudjuk fogadni az alkotótársak igazát, a művészeti stílusdiverzitás értékteremtő és értékhordozó paradigmája értelmében.

Bár rendkívül izgalmas és kedvemre való feladat lenne, nem tartom megvalósíthatónak, hogy mind a 83 alkotó egy-egy, vagy esetenként több alkotását ismertessem. A jelen kiállítás, bár csupán egy szelete az erdélyi képzőművészek munkásságának, mégis hiteles keresztmetszetét nyújtja a kortárs erdélyi képzőművészeti életnek. Pezsgő sokszínűsége, formai és stilisztikai változatossága, anyag- és technikahasználata újra és újra megerősít abban a hitben, hogy az alkotások túlmutatnak az egyéni szférákon, és az együttes erő hatására szárnyalnak egységes egészet alkotva, mely együttes szárnyalás mindig is jellemzője volt a modern és posztmodern erdélyi képzőművészetnek. 

Az alapító elődök iránti tisztelettel szólt az emlékezés hangján Németh Júlia, amikor felidézte, hogy 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor tízegynéhány fiatal művésszel indított el egy intézményt, mely intenzív tevékenységet folytatott 1944-ig, majd 1994-ben Abodi Nagy Béla és Kós András kezdeményezésére újjászületett a Barabás Miklós Céh.

 A művészetkedvelő közönséget, a művészeket, Lucian Nastasă-Kovacs igazgató mellett Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, valamint Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke és nem utolsósorban a múzeum munkatársa, Pállukács Hajnal köszöntötte. 

Doszlop Lídia

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató