Még a minap is a hosszú fekete vagy hófehérre lakkozott csillogó limuzinból való kiszállás volt a trendi. A limuzin hátrább elhelyezett krómozott acél, bombabiztos páncélajtaját utánozhatatlan mozdulattal kinyitja egy lakájforma biztonsági gorilla, mély meghajlással köszönti a kiszálló elegáns urat és/vagy hölgyet, ámbátor előbb a hölgyet kell az elfogadott európai etikett szerint kisegíteni a gépesített luxusvagonból. Már vár reájuk a vörös szőnyeg – nincs politikai vonzata, a baloldali és jobboldali arisztokraták és főhercegek, filmcsillagok és államfők egyaránt a vörös szőnyegen lépdelnek fel a kötelező lépcsőn.
A vörös nagyon jól kiemeli a rajta lépegetőt (figyelem: nincs sietség), miként a vörösök rendszerint kiemelték az arisztokratákat a forradalmak idején, ha azok el nem menekültek idejekorán akármilyen ramaty járművön a biztosabbnak látszó Nyugatra. Orosz bojárok és főbojárok 1917 után rendszerint Párizsba vagy Berlinbe, 1944-et követően Kelet- és Közép-Európából leginkább az USA-ba vagy a még biztosabbnak tűnő Dél-Amerikába pályáztak el. (Ámbátor ez sem látszik százszázalékos bunkernak, hiszen Eichmannt éppen Argentínából rabolták el a Moszad emberei.)
A lépcsőn felfelé haladva diszkréten harsány, de annál expresszívebb kürt- és harsonaegyveleg/induló kíséri útjukat, az ámulók felmorajlása egy percig sem szünetel. A fényképészek paparazziul csattogtatják masinájukat, bámész riporterek váratlanul ivarérettek lesznek, megrohanják a hírességeket, a filmhíradók kora délutántól már a pompás bevonulás, érkezés pillanatát közvetítik, minden más hírt kiszorít, mert az efféle cukiságra fogékony igazán a népesség.
Mindez alatt a klíma romlik, a felmelegedés nem a nemzetközi kapcsolatokban, hanem az intim éghajlatokban következik be. Az első sorokban érzékletesen leírt gépkocsi éppen oly elegánsan szennyezi a légkört szén-dioxid-kibocsátásával, mint azok a gyárak, amelyek milliomnyi munkásnak adnak munkát, és egyre csak települnek Kelet-Európába, majd tovább a Távol-Keletre. Ezek a gyáróriások termelik a limuzinokat, amelyeknek megrendelése végső soron független a gazdasági klímától, a dollár vagy a hrivnya árfolyamától. Luxusgépcsodákra mindenkor, minden magára adó kormányzatnak, diplomáciának, csúcstalálkozós szendvicsfaló társaságnak, sznoboknak, kőgazdagoknak, filmfesztiváli csillagösvényen imbolygóknak állandó szükség(let)e van.
E pazarlással szembeszegezve működik az ellenzék. A kisemberek milliói, akik nem engedhetik meg maguknak a limuzint, csak két esetben: vagy ők tisztítják meg a hosszú, úszó fregatt formájú járművet, vagy esküvőjükön barátaik bérelnek számukra egy ilyen autót. Nászútjuk a templomtól a lakodalmas házig tart. Az élmény élethossziglan.
Mi marad ezek után, kérdezhetik kétségbeesetten. Hát a bicikli, amelyet, ha rosszul van leláncolva vagy hét lakattal is lezárva, ellopnak a lépcsőházból; marad az autóbusz, amely talányos, vagy jön, vagy kimarad; a taxi, amely drága és menet közben kiderül, hogy vezetője magasan képzett mérnök, akinek épp nincs munkája, de fél elszegődni Livornóba pincérnek; a vonat, amely bérces hazánkban a ritka járművek közé tartozik, és egyéb tömegközlekedési cikkek és alkalmatlanságok.
De most itt van, barátaim, az elektromos hajtású roller, hajtány, amelyen demokratikus politikusok is érkezhetnek választóik és rajongóik körébe. Elegánsan lefékezve, csípőhöz támasztva a járgányt (nincs szükség ajtónyitogató lakájokra), interjút lehet adni az arra váró újságíróknak. Igaz, nem látványos, nem is túlságosan elegáns. De legalább nem szennyezi a környezetet. Egyetlen hibája, hogy nálunk nincsenek kerékpár- és hajtányutak, a járdán kénytelen közlekedni vezetője, újabb (elméleti) balesetforrást képezve ezáltal. Még nincs sebességkorlátozva, még nincsen meghatározva a közlekedés iránya egy-egy járdán, de már jó néven veszik a bukósisakot, amely sajnos a politikai bukásoktól nem véd meg.
Én mégis ezt a járművet irigyelem, ezzel találkoztam Párizsban és Rómában, élelmes turisták ezzel járják a várost. Bérelhető, kényelmesebb állni, mint caplatni fáradt, sajgó bokával, talppal, sőt olyiknak van már ülése is, elektromos hajtású, nem füstöl, nem bocsát ki szén-dioxidot, nem fogy általa szervezetünk szénhidráttartalma. Vígan hízhatunk, és akár kisebb mennyiségben pálinkázhatunk is, ha bírjuk az italt, ezzel a verzajggal még nem ellenőriz a közlekedésrendészet. Nem kell hozzá rendszámért sorba állni valamelyik bűzös hivatalban, jogsi sem köll, a szabad levegőn száguldozol, műemléktől műemlékig vagy választóktól ellentüntetőkig.
