2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pedagóguskihívás és szakkollégium-megnyitó előadás-sorozat

A jó pap holtig tanul, tartja az ismert mondás. Ez számos más szakterületre, hivatásra is érvényes, így a pedagógiai pályára is. Az ismeretek bővítését, a gyakorlat elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi tagozata többek között ennek apropóján szervezett tanítási versenyt Pedagóguskihívás néven, amely keretében tíz egyetemi hallgató – három kolozsvári és hét marosvásárhelyi – örvendeztette meg a gyermekeket különböző tevékenységekkel. Az egyetemisták nagycsoportos óvodásoknak vagy előkészítő osztályos iskolásoknak tartottak integrált tevékenységet 35-45 percben. Ezeken az órákon összeszőtték a zenei és anyanyelvi tevékenységeket a népi játékokkal, mondókákkal, dalokkal és népmesékkel. 

– A Pedagóguskihívás nem kimondott verseny volt, hanem olyan esemény, ahol stimulálni szerettük volna a hallgatókat, hogy minőségi oktatási ajánlatok szülessenek, és hogy ezt meg is mutassák a diákok egymásnak – mondta dr. Márton Csilla, a BBTE adjunktusa. Ezeken a tevékenységeken felvételek készültek, amelyek egy-egy részletét a többi egyetemi hallgató is megtekinthette. A pedagógusi pályán kiemelten fontos a gyakorlat, ezért is próbálnak a BBTE marosvásárhelyi tagozatán minél több gyakorlatot szervezni. – A tanórák csak egy bizonyos mennyiségű gyakorlatot tesznek lehetővé, ezért megpróbálunk más alternatívákat is találni – emelte ki dr. Márton Csilla.

A Pedagóguskihívás mellett konferenciát szerveztek, ahova olyan előadókat hívtak el, akik a népmeséről, a mesemondásról, a gyűjtésről vagy a zene különböző módszertani vagy meseközeli feldolgozásáról beszéltek. Az eseményen előadtak a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatói, de Magyarországról is bekapcsolódtak online formában szakemberek, valamint az Erdélyi Hagyományok Házától is voltak hozzáértők. A konferencián szinte teljes létszámban jelen voltak az egyetem hallgatói, ami azt mutatja, hogy érdeklődnek a téma iránt. Diákként még nem feltétlenül tudja mindenki, hogy mire van szüksége, de a tanári irányítás, illetve a szakmai napok sokat segítenek, hangsúlyozta a BBTE adjunktusa, aki azt is hozzátette, hogy a december 13-i szakmai nap mellett egy továbbira is sor kerül december 20-án.

Ez az eseménysorozat az egyetemi szakkollégium megnyitó előadás-sorozata is egyben. Eddig is voltak meghívottak, akik a tanórákon kívül előadásokat tartottak – ebben az évben is volt két mesemondó, akik workshopot tartottak –, de most a diákszervezettel összefogva, az ő igényeikből kiindulva szeretnénk rendszeresíteni ezeket az előadásokat, mondta lapunknak dr. Márton Csilla. A szakkollégiumi munka és az előadások a tervek szerint már januárban el fognak kezdődni, és havonta vagy háromhetente sor fog kerülni egy előadásra valamilyen érzékeny témában, amelynek boncolgatására a tanterv nem ad lehetőséget.

A konferenciák, továbbképzők rendkívül fontosak, hogy az ember a szakmaiságban ne kényelmesedjen el, hanem folyamatosan naprakész legyen, vélekedett dr. Szilveszter László Szilárd, a BBTE marosvásárhelyi kirendeltségének igazgatója. Hozzátette, hogy a 18–19. században a tanárok kutató emberek voltak, napjainkban pedig a konferenciák adnak teret annak, hogy a diákok és az aktív pedagógusok bemutassák kutatásaikat. Továbbá ezeken az eseményeken a hallgatóság is új dolgokat sajátít el, olyan példákat hallgat meg, amelyekre máshol nem lenne lehetőség, ezt a tapasztalatból fakadó tudásanyagot pedig a későbbiekben be tudja építeni a gyakorlati munkába.

– Új év, új lehetőségek, új alkalmak, ezekre készülünk, ezért az órarendeket úgy szeretnénk kialakítani, hogy legyen egy szabad idősáv azokra az alkalmakra, amikor jönnek az előadók, mondta Bogyó Boróka, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi tagozatának diákszövetségi elnöke. A diákoktól megkérdezik, hogy milyen előadásokat hallgatnának meg szívesen, melyek azok a témák, amelyek felkeltik az érdeklődésüket. A diákszövetségi elnök elmondta, hogy olyan szakembereket szeretnének meghívni, akik megismertetik a diákokkal a hagyományostól eltérő oktatási módszereket, melyeket a későbbiekben kamatoztathatnak a pedagógusi pályájuk során.

Bogyó Boróka meglátása szerint a pedagógusoknak is alkalmazkodniuk kell a digitális világhoz, ezt is be kell építeni az oktatásba, ugyanakkor fontos a néphagyományok őrzése, ápolása. Ehhez elengedhetetlen, hogy a pedagógusok ismerjenek népdalokat, népi gyermekjátékokat, mondókákat, kiolvasókat, mert ezek által lehet gyermekközpontúbbá tenni az oktatást.

A Pedagóguskihívás során megvolt a stresszfaktor az egyetemi hallgatókban, azonban ezzel együtt is megpróbáltak a lehető legnagyobb mértékben odafigyelni arra, hogy milyen a diákok reakciója. Barabás Orsolya, a BBTE óvodai és elemi oktatás, pedagógia szak II. éves hallgatója, a Bekecs Táncszínház táncosa A szorgalmas és a rest leány népmesét dolgozta fel, és az óráját élőszavas mesemondással zárta, emellett az egész tevékenység zenei részekkel volt kitöltve. 

– Napjainkban rengeteg impulzus éri az embereket, mind a felnőtteket, mind a kisdiákokat, óvodásokat, ebben a zajban kell tudni megfelelően előadni, úgy, hogy felkeltsük és fenntartsuk a hallgatóság figyelmét, ezt véleményem szerint úgy lehet elérni, hogy önazonosak vagyunk, és a lehető legérdekesebb formában próbáljuk tálalni az információt – fogalmazott Barabás Orsolya.

Oktatás közben 

Forrás: a BBTE marosvásárhelyi tagozatának Facebook-oldala

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató