2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Negyedik alkalommal szervezték meg Csíkszeredában az Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaversenyt június 23-25. között, amelyre közel ezer tételt neveztek be a termelők a Kárpát-medence minden részéről. A versenyen öröm volt látni, hogy a termelők mennyire odafigyelnek, hogy milyen alapanyagokból dolgoznak, hogyan kezelik a pálinkát, és bár globális szinten mind több pálinka készül, a székelyföldi termelőknek fontos a minőség, húzta alá Becze István, az Ákovita főszervezője.

Becze István           

Forrás: az Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny Facebook-oldala


A turizmus és a vendéglátás terén is fontos szerepe van a pálinkának, vélekedett Becze István, aki úgy fogalmazott, hogy olyan termékeket kell kínálni a térségbe látogatók számára, amelyek jellemzik az itt élő embereket. Ezért is fontos, hogy minőségi legyen a pálinka is, és amikor azt mondjuk, hogy „egészségére”, akkor az tényleg egészségére váljon, és másnap ne fájjon a feje tőle, mondta a főszervező.

Az idén is több különlegesség volt az Ákovitán, a hagyományosnak számító szilva-, barack- és körtepálinkán túl volt áfonya-, málna- és sompálinka is. Ezekből a gyümölcsökből olyan pálinkákat lehet készíteni, amelyek egyediek, a világ minden részén lehet tarolni velük a versenyeken, emelte ki Becze István.

Az Ákovita idei kiadására közel ezer pálinkát és párlatot neveztek be, ez mutatja a verseny komolyságát, ugyanakkor a szervezők nem is szeretnének nagyobb mennyiséget, hiszen azt már nehéz lenne kezelni. A tételeket egy szakértő zsűri értékelte, amely több nemzetközi versenyen is bizonyította a rátermettséget. A zsűriben ott volt János Előd is, ő vezette szakmai szempontból a zsűrit, mondta a főszervező, hozzátéve, hogy ő az, aki vakkóstoláskor a leginkább eltalálja, hogy milyen pontszámot érdemel a pálinka. Becze István arról is beszélt, hogy a zsűriben levő szakemberek folyamatosan fejlesztik magukat, hogy az a minősítés, amit adnak, a valóságot tükrözze.

Akik bronz, ezüst, arany vagy Champion díjat kapnak a versenyen, igényelhetik az Ákovita öntapadós matricáját, amit felragaszthatnak az üvegekre. Ha egy termelőnek még van 2000 üvege abból a pálinkából, amely díjat kapott, akkor megrendeli az öntapadóst, felragasztja rá, és biztosan könnyebben és jobb árban tudja majd értékesíteni, hiszen a vásárlók látni fogják, hogy ez egy díjazott ital, példázta Becze István. A díjazott pálinkák termelői kapnak egy írásos visszajelzést is, hogy miért jó az italuk, illetve miben lehetne még fejleszteni, hogy még jobb legyen.

A IV. Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny díjátadása július 5-én lesz Csíkszeredában.

Zsűrizés       

Forrás: az Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny Facebook-oldala


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató