2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közel áll a továbbjutáshoz a labdarúgó-Európa-konferencialigában a Kolozsvári CFR, miután a Szófiában játszott találkozón 1-0-ra legyőzte a házigazdának számító izraeli Makkabi Petah-Tikvát. A mérkőzés egyetlen gólját Muhar szerezte a 8. percben. A visszavágót csütörtökön rendezik Kolozsváron, és a CFR-nek győznie sem kell, csak el kell kerülnie a vereséget. A találkozó azonban nem feltétlenül lesz sima, hisz az izraeliek a vereség ellenére az első meccsen nem játszottak alárendelt szerepet. 

A vajdahunyadi Corvinul, miután balszerencsével maradt alul a Mariborral szemben, vezetéshez jutott a kazah kupagyőztes Asztana elleni mérkőzésen is. A folytatásban azonban, a szünet után a közép-ázsiaiak (az európai kupákban annak köszönhetően szerepelnek, hogy az ország egy egész kis része a földrajzi Európához tartozik) kétszer is betaláltak, így előnnyel várják az asztanai visszavágót. Grigorij Babajan, az Asztana edzője azonban dicsérte a Corvinult, szerinte még semmi nem dőlt el.

A Puskás Akadémia 1-0-ra nyert az örmény Ararat-Armenia ellen, és rendes körülmények között nem szalaszthatja el a továbbjutást, bár a győztes gólt Soisalo révén csak a 89. percben szerezte. Nehezebb dolga lesz az FC Fehérvárnak, egyrészt mert ellenfele, az Omonoia Nicosia erősebbnek tűnik, mint az örmény csapat, másrészt mert egygólos hátrányból várja a csütörtöki visszavágót.

Eredményjelző

Labdarúgó-Európa-konferencialiga, 3. selejtező, első mérkőzések: Ordabaszi (kazah)–Pjunik Jereván (örmény) 0-1, Ararat-Armenia (örmény)–Puskás Akadémia 0-1, HJK Helsinki (finn)–Dečić (montenegrói) 1-0, Mladá Boleslav (cseh)–Hapoel Beér-Séva (izraeli) 1-1, Ilves Tampere (finn)–Djurgården (svéd) 1-1, Iberia (grúz)–İstanbul Bașakșehir (török) 0-1, Rózsahegy (szlovák)–Hajduk Split (horvát) 0-0, Silkeborg (dán)–Gent (belga) 2-2, FC Zürich (svájci)–Vitória SC (portugál) 0-3, Auda (litván)–Drita (koszovói) 1-0, Brøndby (dán)–Legia Varsó (lengyel) 2-3, Omonoia Nicosia (ciprusi)–Fehérvár FC 1-0, Olimpija Ljubljana (szlovén)–Sheriff Tiraspol (moldvai) 3-0, CSZKA 1948 Szófia (bolgár)–Pafosz (ciprusi) 2-1, Ballkani (koszovói)–Larne (északír) 0-1, Kilmarnock (skót)–Tromsø (norvég) 2-2, Vajdahunyadi Corvinul–Asztana (kazah) 1-2, Makkabi Petah Tikva (izraeli)–Kolozsvári CFR 0-1, Eszék (horvát)–Zirä (azeri) 1-1, Botev Plovdiv (bolgár)–Zrinjski Mostar (bosnyák) 2-1, Vikingur Reykjavík (izlandi)–Flora Tallinn (észt) 1-1, Maribor (szlovén)–Vojvodina Újvidék (szerb) 2-1, Spartak Nagyszombat (szlovák)–Wisła Krakkó (lengyel) 3-1, St. Patrick's (ír)–Szabah (azeri) 1-0, St. Mirren (skót)–Brann Bergen (norvég) 1-1.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató