A Kis-Küküllő mente székely népviselete

A makfalvi női viselet sokban hasonlít a környező falvakéhoz, de különbségek is észlelhetők. A kontyoláskor feltett főkötő nagy értéknek számított.

Fiatalok népviseletben 1940-ből

A makfalvi női viselet sokban hasonlít a környező falvakéhoz, de különbségek is észlelhetők. A kontyoláskor feltett főkötő nagy értéknek számított. Fekete színű volt, csillogó gyöngyökkel kivarrva, körben szalagok lógtak le róla. Az 1920–30-as években még úrvacsoraosztáskor is feltették, később már csak a násznagyasszonyok kérték el az esküvőkre. Az öregasszonyokat ezzel temették el, ma már nem található egyetlen példány sem ebből a fejrevalóból. A szőrdelin fejkendő (drapptól a sötét színűig) takarta a nők haját, körben és elszórtan mintákkal, gépi hímzéssel volt kidíszítve. A fiatalok csak ünnepnapokon eresztették le a hajfonatukat, hétköznapokon koszorúba tették, két ágba fonva. Az 1900-as évek elején még hasított, mellévarrott ujjú ingben jártak, vállán ráncba szedve, a mellrészen, a hasíték mellett
kétoldalt vékony hajtással, melyre fehér virágmintákat hímeztek. A lányok piros vagy fehér gyöngyöt tettek a nyakukba, de az asszonyok már nem viseltek gyöngyöt. A XX. század elejétől hordtak lékrit, blúzt is. Az ünneplőt fekete bársonyból varratták, a viselőt tarka anyagokból. Elöl végig gombolós volt, kívül hordták a szoknyán, bevarrott ujjal, karcsúsítva, álló pántgallérral. A lájbi és a szoknya anyagát gyapotból szőtték, apró fekete mintát szórva az egyszínű anyagba, a fiatalabbaknak pirosat, a menyecskéknek kéket, zöldet, az idősebbeknek sötétet. Volt ünneplő bársonylájbi is. A lájbikat egymás mellé virágmintásan felvarrt kék-zöld sújtással díszítették, körbeszegve bársonnyal, szaténnal. A régi bundalájbikat Barabás Béla szűcsmester varrta, s színes selyemmel kihímezte. A lájbi nem ért le derékig, ki kellett az ingnek látszania. A későbbi ingeket gumiba húzva, csipkés fodorral – buggyosan csukódva a karjukon – varratták. A szoknya alján fekete bársonyszalag futott körbe, 6 cm távolságra felette még egy fekete csíkkal. A régiek hosszú szoknyát, 1930-tól szárközépig érőt, alul keményebb anyagból készült harang alakút varrattak. Mindenki szőtt a faluban ruhaanyagot, és télire háromnegyedes szürke posztókabátot. A nagymamák kerek kötényt viseltek, a szélén és kissé bennebb fodorral körbevarrva, s a '40-es évektől a hímzett hossszú kötény jött divatba.

Az eredeti makfalvi ruhát az úgynevezett „székely ruha” váltotta fel, amely az 1960–70-es évekbeli szereplésekhez készült – Rózsa Lajos tanár szervezésével – a kultúrotthon és az iskola számára. Siklódról hozta ide át a kockás szövésű lájbit és szoknyát, amit „váradi kockás lájbinak” neveztek. A fiúk is viselték, s kék-zöld zsinórral díszítették. A konfirmálás 1959-ben még népviseletben történt, aztán kétszer is a polgári ruhára tértek át – a lányok fehérre –, de a népviselet vissza-visszatért. 1997 óta Kiss Károly lelkész népviseletben konfirmálja a fiatalokat, visszaállítva a piros lájbit.

A kivetkőzés egyszerre történt, ugyanis 1950-től működni kezdett a lengyár, ahol kék kezeslábasban dolgoztak a nők, s kerékpáron sokszor ezzel is mentek munkába. A lenüzem 1990-ig működött, de a viseletet hirtelen átcserélték polgári ruhára, csak néhány idős ember ragaszkodott hozzá.

A hajukat viszont csak 1960–70 között vágták le a nők, s a fejkendőviselet még ezután is tartott az asszonyoknál, sőt, kendővel mennek ma is a templomba nagyobb ünnepeken. Volt lágy szárú csizma is, de csúszott le, ezt felváltotta a kemény szárú, amit ma is felvesznek a népviselethez, melyet konfirmáláskor, szüreti bálokon, majálisokon, falutalálkozókon – s a koszorús lányok lakodalmakon – még ma is viselnek.