2024. july 24., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(In memoriam Lohinszky Loránd)*

Néhány életrajzi adat

[…] Kolozsváron született és nőtt fel, abban a korban, amikor a város kulturális – s ezen belül színházi – téren igen színes, változatos élményeket nyújthatott számára. Sokoldalú tájékozottsága, műveltsége ezen a talajon bontakozhatott ki. Az 1946-ban induló felsőfokú színészképzés első évjáratában végzett, de nézőtéri felügyelőként, ügyelőként hamar megismerte a színház kulisszák mögötti világát is. A legnagyobbaktól tanulhatott: Delly Ferenctől, Szabó Ernőtől, Kőműves Nagy Lajostól, Tompa Miklóstól, Senkálszky Endrétől és másoktól. […] Az 1951-ben diplomázó fiatal színész a marosvásárhelyi Székely Színház tagja lett, és az intézmény történetének legvirágzóbb korszakába cseppenve jelentős szerepek sorát játszhatta el, de sok apróbb feladatot is ellátva, gyakorlatilag szinte állandóan színpadon volt. Kiemelkedő alakítások révén a társulat vezető színészeinek sorába emelkedett. Tehetségére és műveltségére hamar felfigyelt a Színművészeti Intézet vezetősége, az intézmény 1954-es, Marosvásárhelyre történt áttelepítésétől kezdve a tanári kar tagja lett, és folyamatosan az is maradt. Több évfolyamon működött tanársegédként a legjelentősebb professzorok mellett, majd önálló osztályvezetői státuszba kerülve a hatvanas évek közepétől évfolyamok sorának meghatározó pedagógiai irányítója lett. […] Közben mind a román, mind a magyar filmgyártásban felfigyeltek különleges egyéniségére, és több filmben, jelentős rendezők alkotásaiban kapott fontos szerepeket. […]

*

Az első nagyszínházi szerep: Treplov (Sirály, 1951)


Lohinszky színészete

[…] Minden szerepében szenvedélyesen kereste a kézenfekvő, sablonos megoldásoktól, a szöveg elsődleges olvasatától eltérő megoldásokat. Ha úgynevezett pozitív hőst alakított, első gondolata volt elkerülni a hősies pózokat, megtalálni a gyarló, hétköznapi ember gesztusait, magatartási formáit. Így próbálta a nézőhöz közelebb hozni a piedesztálról látszólag leemelt alakot, akit aztán pontosan ez a hétköznapiság emelt ki valódi hőssé, elhitetve a nézővel, hogy ő is képes lehet erre a hősiességre. Mindig megpróbált – a legtöbb esetben sikerrel – más lenni, mint amit a szerep első olvasatához vagy a szerep típusához önkéntelenül tapadó jellemklisék sugalltak. […] Zsarnoki szerepeket tett emberi léptékűvé, elkerülve a szocialista romantikában újraéledő, sarkított fehér-fekete jellemábrázolás sablonjait, amelyek szerint a színpadi alakokról már megjelenésükkor tudni lehetett, hogy negatív, avagy pozitív hőssel van dolgunk. […]  A kor egyik leghíresebb előadásának nagy formátumú szerepében érvényesítette a már korábban is jelentkező összetett jellemábrázolást. A korabeli köztudatban Görgeyt egyértelműen a forradalom árulójának volt szokás tekinteni. Lohinszky árnyalt alakításában, Görgey álláspontjának szigorú következetességgel és szenvedéllyel való megjelenítése révén meggondolkodtató, összetett alakítás született, szerepében Kossuth (Kovács György) méltó ellenfeleként jelent meg a színpadon [Fáklyaláng (Illyés Gyula), R: Szabó Ernő, 1954].

Héja Sándorral a Harag–Sütő trilógia második drámájában (Csillag a máglyán, Kolozsvár, 1976)


Színészi pályájának 1962–1975 közé tehető második korszakában, mely az új színházépület felavatását és Harag György pályafutásának marosvásárhelyi szakaszát foglalja magába […], elsősorban a Harag-féle törekvések legjelentősebb színészi tartópillére lett. Harag György felfedezte Lohinszkyban az éles és világos kritikai és önkritikai képességet, melyet igen bölcsen beépített a színházi nyelv megújítását célzó rendezői törekvéseibe. A mindegyik Harag-rendezésben kulcsszerepeket játszó Lohinszky e nyelvújítási folyamat igen fontos tényezője lett. Harag megbízott Lohinszky ízlésében, műveltségében, inventivitásában, és együttműködésükből jelentős eredmények születtek. Az Özönvíz előtt (Nagy István) című előadás – melyet a színházi szakvélemény az erdélyi magyar színházművészet korszerűsödésének mérföldköveként tart számon mind a mai napig – szakított az addig domináns kisrealista játékstílussal, a naturalisztikus, mimetikus látványalkotással, a gyakran deklamáló vagy didaktikus színpadi beszéddel és a részletező, anekdotikus jellemábrázolással. A színpadi nyelvben expresszionista elemek, az abszurditás, az irracionalitás elemei is megjelentek, az egzisztencialista filozófia hatása is kitapinthatóvá vált. Ugyanakkor azonban a színész döntő szerepe nem kérdőjeleződött meg. Harag a színészközpontúságról nem mondott le, de a színészektől másfajta, friss szemléletű alakításokat akart. Ez a törekvése előbb Marosvásárhelyen, később a kolozsvári társulatnál jó néhány színész megújulását eredményezte. Kialakultak az úgynevezett Harag-gárdák, vagyis azoknak a színészeknek a csoportja, akikkel törekvéseit a leginkább sikerült megvalósítania. Ebben volt segítségére Lohinszky, aki az ebben a folyamatban szerzett tapasztalatait később a színészképzésben is kamatoztatta. […]

Külön fejezetet érdemelne Lohinszky részvételének elemzése a Madách-mű előkészítésének hónapjai során, valamint a kialakult Lucifer-koncepció színpadi megvalósítása [R: Harag György, 1975]. A Madách-szöveg megtisztítása a mű előadástörténete során rárakódott tradicionális hangsúlyoktól jórészt Lohinszky érdeme. Néma jelenléte, az eseményeket követő izzó tekintete a párizsi színben az előadás kiemelkedő pillanatai közé tartozott. A Haraggal való együtt gondolkodás egyik fontos fejezete a Prédikás-Fügedes kettős bravúros kidolgozása a Vidám sirató egy bolyongó porszemért című előadásban, Tarr László főszereplői közreműködésével [R: Harag György–Hunyady András, 1977].

A nyolcvanas években közel kétszázhatvanszor lépett színpadra a Szalámi Ödön nevű kabaréfigura alakítójaként [Az emlékek kávéháza, I-II. rész, R: Kovács Levente, 1983, 1989]. A Lila ákácban eljátszott Angélusz papa figurája kedvéért 57 éves korában megtanult balettcipőben, spiccen piruettezni a színpadon, és nőimitátorként a Pillangókisasszony áriáiból énekelni [Lila ákác (Szép Ernő), R: Kovács Levente, 1981].

Színpadi pályájának utolsó szakaszában játszott szerepei közül messze kiemelkedik az Edward Albee darabjában a Nem félünk a farkastól című, Mircea Cornişteanu rendezésében játszott szerepe [George, Stúdió Színház, 1985], mely itthon és külföldön is nagy sikert aratott, együtt élete kitartó partnerével és házastársával, Farkas Ibolyával, akivel ebben az időszakban bravúros párosokat alakítottak a Színház [R: Kovács Levente, 1988] vagy a Régimódi komédia című előadásokban is [R: Kovács Levente, 1990].

Darkó alakítója Harag György korszakváltó rendezésében (Özönvíz előtt, 1971)


Lohinszky, a mester

Közel 50 éven át, különböző adminisztratív megjelöléssel ellátott pozíciókból – melyek őt sohasem érdekelték, hiszen volt idő, amikor ingyen tanított a főiskolán – folytatta a színésznevelés nehéz, áldozatos és a napi kihívásokra mindig készen álló munkáját. Mesternek nevezem – hallgatói jó része is megillette ezzel a nem hivatalos titulussal. Ez többek között azt is jelenti, hogy számára a színésznevelői munka nem fejeződött be az órák vagy a tanítási ciklus lejártával. 

Ha benne volt egy produkcióban, éberen figyelt a többi szereplő – és elsősorban volt tanítványai – minden rezdülésére. Hangsúlyokat javított, elegánsabb tartást sugalmazott egy-egy esetlenebb kezdőnek, biztos ízléssel javasolt megoldásokat a kosztümök, kellékek, bútorok kiválogatásában. A színházetika íratlan, de mélyen a hagyományban gyökerező elveit szigorúan megkövetelte. […] Ezért is állíthatjuk, hogy a színházban is állandóan tanár, mester maradt, s ezt a státust önként tiszteletben tartották tanítványai, partnerei. Alakításaival, színpadi megoldásaival is tanított. Voltak olyan színpadi jelenései, melyeket az intézet hallgatói többször is megnéztek, igyekeztek ellesni a mester tudását, fogásait. […]

Lohinszky a közvetlen intézeti oktatói-nevelői folyamatban néhány fontos alapelvhez ragaszkodott. A fantázia állandó fejlesztése érdekében új és újabb megoldások keresésére ösztönözte hallgatóit. Ezt a törekvését összekapcsolta a műveltség állandó gazdagításának követelményével. […] A fantázia és a műveltség volt pedagógiájának két kulcsszava iskolában és színházban egyaránt. 

A színésznövendékek irányításában a hatvanas évek közepétől bizonyos váltás volt érzékelhető. […] Lohinszky érzékenyen reagált a színházművészet korszerűsödésének újabb jeleire. A román színház megújulásának szele, a Haraggal való termékeny együttműködés, a filmszínészetbe való belekóstolás hatása tanári munkájában érezhető módosulásokat idézett elő. Közvetlenebb lett a diákokkal, az utasításos színészvezetést hátrább szorította – a hallgatók invencióját és kreativitását ösztönző, de továbbra is igényes, mértéktartásra törekvő nevelési módszerek érvényesítése érdekében. […] 

Lohinszky nevelési és oktatási elveinek következetes végigvitelét több évfolyam esetében is a negyedéven, a Stúdió Színházban rendezett nyilvános és sorozatban játszott vizsgaelőadások rendezése és nyomon követése révén, az egyszerűtől a bonyolultig terjedő folyamatosság jegyében valósította meg. Ebben rejlett „mesterségének” lényege. Az általa rendezett vizsgaelőadások mindig érdekes, új, friss színekkel tarkították a Stúdió Színház műsorkínálatát. […] Rendezéseiben mindig a színészhallgatók képességeinek megmutatása, tudásuk piacképességének igazolása vezette. A pontos, tiszta értelmezés, az egymásra figyelő kollektív játék, a fiatalos lendület és játékosság jellemezte előadásait, melyek közül nem egy jelentős szakmai és közönségsikert aratott. 

Lohinszky művészi és tanári pályájának elismertségét, rangját az élete során szerzett fontos, megtisztelő díjak sokasága tanúsítja. Közönsége szeretetét és megbecsülését leginkább egy neki ítélt cím jelzi: Marosvásárhely díszpolgára (2003). De legnagyobb rangja a skálákon hivatalosan nem szereplő szakmai titulus, a MESTER marad.

Idézzük befejezésül hallgatóinak szánt, elhíresült figyelmeztetését:

„Ne felejtsétek: minden színész a fején hordja a bohóc láthatatlan csörgősipkáját”.

Megilleti őt az utókor főhajtása és emlékének gondos ápolása.


*A tanulmány teljes szövege A Szentgyörgyi István Színművészeti Intészet történetei c. tanulmánygyűjtemény II. kötetében jelent meg. Szerk. Lázok János–Ungvári Zrínyi Ildikó. Marosvásárhely: UartPress, 2018: 137–154. A részleteket válogatta és szerkesztette Lázok János. A szerkesztői beírásokat és húzásokat szögletes zárójel jelöli. A marosvásárhelyi felvételeket Marx József, a Csillag a máglyán előadásfotóját Csomafáy Ferenc készítette.

Forrás: a marosvásárhelyi színház archívumának online fotógalériája, illetve a KÁMSZ dokumentumtára


A pálya zenitjén: Lohinszky Loránd George, Farkas Ibolya Martha szerepében (Nem félünk a farkastól, 1985)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató