2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A múlt héten egy munkalátogatáson azt mondta a miniszterelnök, hogy a nyugdíjasokat ezentúl is ugyanúgy fogják segíteni, ahogy azóta teszik, amióta átvették a kormányzást, hogy könnyebben átvészelhessék a telet. Szó szerint azt mondta: „A nyugdíjasokat ugyanúgy fogjuk segíteni, ahogy azóta tesszük, hogy átvettük a hatalmat, mindennel, amivel csak tudjuk, mert szükségük van a segítségre, és segítenünk kell őket”. Elég furcsa megfogalmazás, de köztudott, hogy a kormányfő nem a szónoki képességeiről híres. Nem is foglalkozunk ezzel a továbbiakban, inkább azt nézzük meg, mivel segítették eddig.

Többen úgy kommentálták a miniszterelnöki nyilatkozatot, hogy ezzel kint vagyunk a vízből, mert a koalíciós marakodásokon kívül nem igazán kaptunk támogatást. 

Ígéretből természetesen nem volt hiány eddig sem, sőt egymást túllicitálták a koalíciós partnerek. Ellenben eddig még nem tudtak megegyezni abban, hogy hány százalékkal növeljék főleg a kis nyugdíjakat. Közben az energiaárak elszálltak, az élelmiszerek ára is egyre nő, a nyugdíjasok nem tudják, számlákat fizessenek, gyógyszert vegyenek vagy kenyeret. 

A kormányfő a kellemetlen kérdésekre nem igazán tudott mit felelni, kitérő válaszokat adott, hogy nem tud konkrét összegeket mondani, de megígérte, hogy megemelik a nyugdíjakat, kiutalták már a 250 lejes vouchereket, ezzel próbálják segíteni a kis nyugdíjból élő időseket, hogy kibírják a telet.

Azt is mondta, hogy a koalícióban érzékeny téma a nyugdíjemelés, a liberálisok 15%-os vagy annál nagyobb emelést szeretnének, meg természetesen mindent, ami a lakosság érdekeit szolgálja, de hát koalíciós egyezségre van szükség… 

Ezzel szemben a szociáldemokraták azt állítják, hogy ha ők nem lennének, nem lenne nyugdíjemelés. Arról persze nem beszélt, hogy a honatyák saját jövedelmüket egykettőre „kiegészítették”, nem volt szükség több hónapon át tartó koalíciós egyeztetésekre.

Ilyen körülmények között nem csoda, ha egyre többen csatlakoznak a Szociál-Liberális Humanista Párt (PUSL) kezdeményezéséhez, amely aláírásgyűjtésbe kezdett a törvénytelen úton szerzett vagyonok elkobzásáért. Csak a múlt pénteken több mint 2500 aláírást gyűjtöttek be a törvénykezdeményezés támogatásához. Azt követelik, hogy mindenki legyen egyenlő a törvény előtt. A PUSL szerint a becsületes embereknek tudniuk kell, hogy a hirtelen meggazdagodottak sem állnak a törvény fölött, és azoktól, akik nem tudják igazolni a vagyonuk törvényességét, az állam elkobozza azt.

A PUSL 100.000 aláírást akar összegyűjteni a következő három hónapban, és törvénytervezetet benyújtani még a februári parlamenti szesszió előtt. Közleményükben az áll, hogy az igazságot keresik, mert gyanúsan sok a hirtelen meggazdagodott ember ebben az országban, „miközben a becsületes emberek tehetetlen nézők voltak”. A beszedett pénzeket iskolák, óvodák, kórházak támogatására fordítanák.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató