2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hét végén újabb események borzolták a kedélyeket. Egyfelől a trianoni megemlékezések, főleg a sepsiszentgyörgyi, ahol a magyar közösség békésen emlékezett a 101 évvel korábbi történésekre, és provokáció nélkül, békésen vett részt a nemzeti összetartozás napi eseményeken, másfelől a – lassan „hagyományosnak” mondható – ellenrendezvények, amelyeken a Calea Neamului szervezet ünnepelte a trianoni békeszerződés aláírását. 

A megemlékezést szervező Sepsiszéki Székely Tanács elnöke egyebek mellett azt mondta: a helyi románság többsége józanabb, hiszen együtt élünk, és egymást tisztelve kell megmaradnunk az elkövetkezőkben is. Mégis vannak, akik „hivatalos ünnepet ülnek, a gyásznapunkon buliznak, primitív és vérszomjas seregeket toboroznak, és azokkal vonulnak Sepsiszentgyörgy utcáin”.

Ezt követte a szombati hír, miszerint a város központjában található Mihai Viteazul-szobor talapzatára szombat délután ismeretlen tettesek a Trianon 1920 feliratot fújták fel festékszóróval, és a magyar nemzeti színeket is felfestették a márványlapokra.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint provokáció volt a Mihai Viteazul-szobor megrongálása. Az önkormányzat vasárnap kiadott közleménye szerint szombat este jutott tudomásukra a „provokáló tett”, és a szobrot azonnal le is tisztíttatták. 

A városvezető felkérte a rendőrséget, azonosítsa az elkövetőket. „Világos, hogy provokációval állunk szemben, és nagyon fontos megtudni, hogy kik voltak az elkövetők. Határozottan elítéljük az ilyen gesztusokat” – jelentette ki.

Kovászna megye prefektusa is elítélte a rongálást, és kijelentette, „sajnálatos tett, amelynek nincs helye sem Sepsiszentgyörgyön, sem Kovászna megyében”. A prefektus szintén felkérte a rendőrséget, hogy tegye a kötelességét, és a lehető leghamarabb állítsa bíróság elé az elkövetőket. Hétfőn, miközben ezek a sorok születtek, román „hazafiak” hazafias tüntetést tartottak a szobor mellett.

Kérdés, kinek/kiknek áll érdekében a feszültségkeltés? Az eset provokáció, bárki volt az is elkövető. Ezért lenne fontos, hogy leleplezzék a tetteseket.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató