Kincses Elemér: Soha

Kincses Elemér az Utunkban jelentkezett prózával 1967-ben. Forráskötete – Bekötött szemmel – 1972-ben jelent meg, akkor már sikeres drámaírónak számított: Mondjátok, nem félünk; Katonák. Drámaíróként az abszurd művelőjeként tartják számon. Drámáiban (Ég a nap Seneca felett; Macskutyák; Én, a besúgó stb.) – és az általa rendezett darabokban nemkülönben (Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit) – csaknem mindig felbukkan a hatalom, az árulás léthelyzete, ennek lélektani boncolása, parabolisztikus ábrázolása, amit az abszurdig fokoz, és ami borzongató nevetségességgel együtt legtöbbször tragédiába torkoll. A jó abszurdhoz, persze, reális helyzetekre, élő figurákra van szükség, így válik egyféle valósággá a mű határain belül. Az írói képzelet ebből bontja ki a „megoldást” és a „tanulságot” – valahogy úgy, mint a mesében: hol volt, hol nem volt, volt egyszer... és az olvasó talán észre sem veszi, hol volt az a határ, amit átlépve, egy másik valóságba kerül, ahol már nem ő irányítja a lépteit, hanem az alkotó. Egy kicsit az író kénye-kedvére bízza magát, elfogadva ezeket az új szabályokat. Elfogadja és el is hiszi, hogy minden csakis úgy történhet és történhetett, ahogyan az író akarja. Végül is, ha úgy vesszük, ez általában is érvényes az író és az olvasó viszonyára, hiszen ezzel teremtődik meg maga a nézői vagy olvasói befogadás.

Az önéletrajzi regény olvasója ezzel szemben vagy emellett a tiszta valóságot keresi. Azokra az élethelyzetekre kíváncsi, amik meghatározzák/meghatározták a szerző életpályáját. A szerző pedig tulajdonképpen családi ereklyéket tesz közkinccsé, s azon kapjuk magunkat, hogy közben közösségi tükörbe (is) nézünk, talán magunkra is ismerünk, de legalábbis jobban megértjük – nemcsak az emlékező író emberi magatartását, lelkialkatát, hanem – önmagunkat is. A kortárs vagy nemzedéktárs íróval együtt emlékezünk, felismerjük a várost, az utcákat, jellegzetes figurákat, sőt jellegzetes viselkedési formákat is. Mindemellett minden önéletírás egyfajta kordokumentum is, és mindig több, mint egy fénykép, vagy egy film, vagy egy okirat, mert emberi érzéseket is közvetít felénk. Ezek egyénre szabottak, mégis ismerősek.

A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó, az ugyancsak csíkszeredai Gutenberg Nyomda és a Marosvásáhelyi Rádió ajándékát hoztuk a hetvenéves Kincses Elemérnek: a Soha című önéletrajzi regényét. De azért ne feledjük, hogy valójában ő ajándékoz meg bennünket a könyvével: derűs gyermekkori történetekkel, a kamaszkori első szerelem varázslatos meséjével. Nem tudom, a Soha címet hogyan lehetne kiegészíteni: soha nem felejtem, ami történt, vagy soha ne feledjétek... Újdonság az első kiadással (Mentor Kiadó, 2007) szemben, hogy a regény a mellékelt CD-n meghallgatható az író-színész Kincses felolvasásában, meg az, hogy az író fejezetekre osztotta a regény szövegét, így az olvasó és a hallgató könnyen váltogathatja a könyvet és a CD-t, követheti, talán össze is vetheti a kétféleképpen tálalt szöveget. Kincses írásművészetében megfigyelhető, hogy narrátorként, elbeszélőként az alakokat csak kevés szóval egyéníti, mert azoknak tettei, viselkedése és „saját” szavai az igazi jellemzők. Ezt könnyedén és igencsak találóan valósítja meg, talán így (és itt is) találkozik újra az írói, színészi és rendezői egyéniség alkotó magatartása és erős közvetítő ereje.

Kozma Mária