2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kilátástalan helyzetben az Avântul: lehet ennél lejjebb?!

A hetedik kudarcuknál tartanak a szászrégeniek a 3. ligás labdarúgó-bajnokságban, a csapnivaló formában lévő CSM Avântul ráadásul nyolc mérkőzésen „hozta össze” a nem mindennapi mérleget. A helyzetükön az sem segített, hogy Enyedi Andrei visszakerült a kispadra, ámde mit tehet az egykor az ASA-nál, majd a Bihar FC-nél is pallérozódott kiválóság a jelenlegi, teljesen kilátástalan helyzetben? Ebben a fordulóban az a feketehalmi gárda látogatott a hegedűk városába, amely pont nélkül és egyetlen lőtt gólocskával várta a csoport leggyengébb gárdái közötti kínkeserves összecsapást... Ha a Brassó megyeiek is elhúzták a régeniek nótáját, akkor – kérem tisztelettel – valóban kijelenthetjük, hogy „vége lett már a zenének, hazamentek a legények...”

Ezen a mérkőzésen az igen kis számú nézősereg azt remélte, hogy a hazai együttes hat vereséget követően végre leheletnyi lélegzethez juthat. Azonban nem így történt, hiszen mindjárt a 6. percben a vendégek szereztek vezetést: Dedu mintegy 10 méteres, jól helyezett lövése M. Suciu kapujában landolt: 0-1. Ezt követően az Avântul uralta a mezőnyt, ám  kaotikusan és sterilen. A várt gólhelyzetsorozat elmaradt. A 18. percben Bugnar próbálkozott távoli lövéssel, ám László könnyedén elcsípte a labdát. Négy perccel később a feketehalmiak óriási meglepetésre megduplázták előnyüket: Ursu hajszálpontosan elvégzett jobb oldali szögletét Rența zavartalanul, 

mintegy 8 méterről védhetetlen fejessel küldte Suciu hálójába: 0-2. A lelátón döbbenet, sóhajtások és keserű nevetés... Az a csapat, amely eddig csupán egyetlen találatot szerzett, Szászrégenben kettőt is lőtt negyedóra leforgása alatt. Ez már megalázó volt! Ebben a bajnokságban a hazaiak sem büszkélkedhetnek semmilyen szem-

pontból, ám  a vendégek olyanok voltak, akár egy 4. ligás együttes. Nem véletlenül kaptak minden eddigi ellenféltől átlagban három gólt. Elnézve őket, korántsem fogadnék arra, hogy megvernék a 4. ligás ASA-t... Az Avântul játékában csupán némi akarat volt, más semmi. Támadásaik zöme veszélytelen volt és elgondolás nélküli.  A védelem harmatgyenge, a középpálya szintén, a csatársor pedig gyakorlatilag nem is létezett. A 0-2 után szemlélve a mérkőzést, a házigazdák teljesítménye annyira kilátástalan volt, hogy egy pillanatig sem csillant fel az esetleges egyenlítés  reménye. S történt mindez pályaválasztói minőségben, egy pont nélküli sereghajtó ellen. Az első félidő lefújásával gyakorlatilag véget is érhetne a találkozó krónikája.

A második játékrészben ugyancsak az Avântul kezdeményezett, ám csupán két veszélyesebb helyzetecske adódott: a 66. percben Chirlejan bal oldalról küldött lövése az oldalhálónak vágódott, majd a hajrában (90+2.) R. Suciu közeli fejese erőtlenre sikeredett. A feketehalmi gárda csupán elvétve támadott, két-három alkalommal megközelítették M. Suciu kapuját, Baga (65.).,valamint Udrea (83.) kísérleténél azonban a hálóőr résen volt. 

A szászrégeniek vereségsorozata véget nem érőnek tűnik, a csapat helyzete  szinte  kilátástalan. Ha a téli szünetben nem történik gyökeres változás,  a jelenlegi játékoskerettel biztos kiesőnek számít.

Jegyzőkönyv

3. liga, 7. csoport, 8. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Feketehalmi CSM 0-2 (0-2).

Szászrégen, Avântul-pálya, zavartalan napsütés, mintegy 120 néző. Vezette: Mattia Grigorean (Radóc) – Cristian Gozman, Pop Daniel Leuca (mindketten Nagyvárad). Tartalék játékvezető: Robert Schröder (Suceava). Ellenőr: Ovidiu Tâlvan (Nagyszeben), Szabó Gerő (Kolozsvár).

Szászrégeni CSM Avântul: M. Suciu – Bugnar, R. Suciu, Marinescu (55. Degan), D. Dan, Moldován T., Potor, (55. D. Minka), Enescu, Chirlejan, Panga, Forgaci.

Feketehalmi CSM: László – Rența, Dedu, Ursu, Lingurar, Baga, Vasiloi, Frăsineanu, Turcan, Ionescu, Zala.

Gólszerzők: A. Dedu (6.)., E. Rența (22.).


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató