2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

nehéz helyzetben a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a házigazda németektől az Európa-bajnokság A csoportjának szerdai mérkőzésén Stuttgartban, ezzel nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából.

A stuttgarti MHP Aréna a kezdésre gyakorlatilag teljesen megtelt, a kezdőcsapatok bemutatása után pedig mindkét válogatott szurkolóinak szóló dalt játszottak le a szervezők. A magyar tábor nagy tapssal köszöntötte a kezdő tizenegy tagjait, majd egy emberként énekelte az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című számát. A himnuszok idejére a B közép feletti részen egy hatalmas méretű „Jó kedvvel, bőséggel” feliratú molinót feszítettek ki a magyar drukkerek, a kapuk mögött elhelyezkedő szurkolók mindegyike nemzeti zászlót lobogtatott.

Alig telt el húsz másodperc a találkozóból, Sallai máris helyzetbe került, de Neuer előbb érte el a labdát az ötös környékén. Rossi láthatóan egy jóval védekezőbb, a hátsó stabilitásra törekvő alakzatot képzelt el csapata számára, amikor ugyanis a németek támadtak, akkor a magyarok mélyen visszahúzódtak saját térfelükön. Támadásban is kreatívabbnak tűnt a válogatott, mint az első, Svájc elleni meccsen, ugyanakkor a lendületesebb német akcióknál elő-előfordult némi bizonytalanság a magyar védők részéről.

A 20. perc környékén érezhetően nőtt a német nyomás, majd egy szerencsésnek mondható találattal előnybe került a házigazda. A 22. percben Gündogan lépett be a magyar tizenhatoson belülre, de nem tökéletesen vette át a labdát, amelyet Orbán próbált elsodorni előle. A magyar védőt riválisa kibillentette az egyensúlyából, közben Gulácsi is kilépett a kapuból, de felszabadítani senkinek nem sikerült, a labda pedig Musiala elé került, aki hét méterről a hálóba lőtt (1-0).

A magyarok azonnal reagáltak, és aktívabb támadójátékba kezdtek, amelynek eredményeként Szoboszlainak szabadrúgásból és akcióból is volt veszélyes kapura lövése, előbbit Neuer védte nagy bravúrral, utóbbit pedig az egyik védő blokkolta. A félidő vége ismét a németeké volt, majd a ráadásban Szoboszlai szabadrúgása után Sallai fejelte a kapuba a Neuer által kiütött labdát, ezt viszont les miatt –  videóbírós ellenőrzés után – a játékvezető nem adta meg.

Fordulás után is többet volt a labda a németeknél, hamarosan Kroos lövését kellett védenie Gulácsinak, kisvártatva viszont Sallai remek bal oldali beadása találta meg az ötösön Varga Barnabást, de a Ferencváros csatára kicsivel fölé fejelt. A félidő derekához érve a németek könyörtelenül kihasználták a magyar védelem helyezkedési hibáját: a 67. percben a meccsen első alkalommal tolódott rosszul a tizenhatosnál védekező magyar együttes, a németek pedig addig passzoltak egymásnak, amíg Gündogannak ziccerben már csak be kellett gurítania a labdát a kapuba (2-0).

A második bekapott gól kibillentette az addig szépen koncentráló magyar játékosokat, így néhány perc leforgása alatt Gulácsinak többször is nagyot kellett védenie. Marco Rossi kettős cserét hajtott végre, a válogatott pedig támadóbb felfogásra váltott, igaz, ezzel megbontotta az addigi stabilitását.

A német kapu előtt végül a hajrában már nem sikerült kialakítaniuk igazán gólveszélyes helyzeteket a magyaroknak, akik ezen a mérkőzésen sokkal kevésbé érdemeltek vereséget, mint szombaton Svájc ellen, de így a nyolcaddöntőbe kerülésük a skótok legyőzése mellett azon is múlhat, hogy a többi csoportban milyen mérleggel és gólkülönbséggel zárnak a harmadik helyezettek.

A magyar válogatott ezt megelőzően három éve, 2021 szeptemberében szenvedett egymás után két vereséget.

A magyar csapat vasárnap 22 órától Skóciával találkozik a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, és mindenképpen győznie kell, hogy maradjon esélye a legjobb 16 közé kerülésre.

A gólszerző német Jamal Musiala (b2) és Gulácsi Péter kapus (j2) az első német gól után.

Mellettük balról Szoboszlai Dominik, jobbról Schäfer András                      

 Fotó: MTI/Illyés Tibor

Jegyzőkönyv

Európa-bajnokság, A csoport, 2. forduló: Németország – Magyarország 2-0 (1-0).

Stuttgart, MHP Aréna, 54.000 néző, vezette: Danny Makkelie (holland).

Gólszerzők: Musiala (22.), Gündogan (67.).

Sárga lap: Rüdiger (27.), Mittelstädt (89.), illetve Varga B. (22.), Szoboszlai (90+3.).

Németország: Neuer – Kimmich, Rüdiger, Tah, Mittelstädt – Andrich (72. Can), Kroos – Musiala (72. Führich), Gündogan (84. Undav), Wirtz (58. Sané) – Havertz (58. Füllkrug).

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Orbán, Dárdai – Bolla (75. Ádám), Nagy Á. (64. Kleinheisler), Schäfer, Kerkez (75. Nagy Zs.) – Sallai (87. Csoboth), Szoboszlai – Varga B. (87. Gazdag).

Mestermérleg

* Marco Rossi (Magyarország): „Dolgoztunk a taktikán és a mentalitáson, amire a játékosok jól válaszoltak. Kikaphatunk Németországtól, mert világklasszis futballistáik vannak, és a keretük értéke hatszorosa a miénknek, de ami fontos, hogy jól játszottunk. Korlátoztuk a keresztpasszaikat, és igyekeztünk őket a szélekre szorítani. A középső védőink ugyan többször elkéstek, de ez a játék része. Támadásban próbáltunk a széleken játszani, sok lehetőséget alakítottunk ki, de ma nem volt szerencsénk. A pályán a bíró volt a legrosszabb, mert kettős mércével fújta a sípot, és megadta a németek első gólját, amelyet megelőzően fellökték Willi Orbánt. Németországnak nem volt szüksége bírói segítségre, enélkül is nyert volna. Majd meglátjuk, hogy például a franciák ellen is így fújnak-e. A két vereséggel fél lábbal már az Eb-n kívül vagyunk, de matematikailag még nem estünk ki. Az utolsó fordulóban mindent megteszünk majd, hogy ne maradjunk pont nélkül, mert hiába volt gyenge a Svájc elleni első félidő, nem hiszem, hogy pont nélküli búcsút érdemelne a csapat teljesítménye. A skót olyan válogatott, amely fizikailag rendkívül erős, ezzel nehézzé teheti a dolgunkat. De ami fontos, hogy azt mutassuk, amit a szurkolóink mindig kérnek tőlünk. Elfogadják a technikai hibákat, de azt akarják látni a pályán, hogy kiköpjük a tüdőnket – már elnézést a kifejezésért. Ehhez jól szervezettnek kell lennünk.”
* Julian Nagelsmann (Németország): „A magyar csapat, mint mindig, kellemetlen riválisnak bizonyult. Rendkívül mélyen védekezett, nem hagyott sok teret nekünk. Ilyen esetben elsősorban nyugodtnak és türelmesnek kell maradni – ezt tettük. Az oldalvonalakhoz játszottuk a labdát, és onnan próbáltuk hosszú passzokkal megbontani a védelmüket. Ellenfelünk erőteljesen futballozott, ezért néhányszor okozott is problémát, de stabilak maradtunk. Azonban a statisztika egyértelműen megmutatja, hogy azért jobbak voltunk, akár a lövéseket, a gólokat vagy éppen a labdabirtoklást nézzük. Elsők szeretnénk lenni a csoportban, minden meccset meg akarunk nyerni.”

A pénteki program
16.00 óra, Pro TV, M4 Sport: Szlovákia – Ukrajna (E csoport, 2. forduló)
19.00 óra, Pro Arena, M4 Sport: Lengyelország – Ausztria (D csoport, 2. forduló)
22.00 óra, Pro TV, M4 Sport: Hollandia – Franciaország (D csoport, 2. forduló)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató