Elvesztettük józan ítélőképességünket ebben az öncélúan felkorbácsolt gyűlöletcunamiban. Erkölcsi, társadalmi értékek nevében erkölcsi, társadalmi értékeket semmisítünk meg.
Elvesztettük józan ítélőképességünket ebben az öncélúan felkorbácsolt gyűlöletcunamiban. Erkölcsi, társadalmi értékek nevében erkölcsi, társadalmi értékeket semmisítünk meg. Már nincs párbeszéd, csak furkósbot és rohamsisak. A „Kapjátok be!” retorikára könnygáz a válasz. Valami nagyon elromlott. Rendszerszinten. És egyébként mindenki mondjon le! A hatalmon levők, beleértve az államelnököt is, mondjanak le, mert el(k)szúrták. Az ellenzék is mondjon le, azért, mert pecsenyéjét sütögetve manipulálja a tényeket. A hírcsatornák pedig menjenek a búsba, mert a nézettségi versenyben egyre magasabbra taszították az ingerküszöböt. A csendőrök pedig ne viselkedjenek úgy, mint a futballhuligánok. Sorolhatnám a végtelenségig a közösségi média (nyomdafestékhez tompított) véleményszikráit, de minek folytatni?! Eszembe jut a hetvenes évekből egy költőnő néhány sora: „Arccal a sárban fulladásig, míg alkalmasnak minősítenek. Most aztán beállhatsz az éneklők sorába. Énekelnél, de szádból bugyog a sár”. Hát itt tartunk a kimondható szó szabadságának három évtizednyi gyakorlata után. Még mindig csak a sár bugyog a szánkból. Nem a jogsértések vagy a hatalombitorlás jogos bírálatáról van szó. Hanem a véleménynyilvánítás mikéntjéről. Ez is a kultúra része. A társadalmi együttélés kultúrája.
Vagy lehet a harci ebeket hergelni, hátha harapásuk mutogatása minden észérvnél hatékonyabb toborzónak bizonyul. Politológusok szerint sem rossz taktika a kormánybuktatásra. De közel sem elegendő a hatalomátvételre. Az ellenzék mostani szájtépése kevés ehhez. Az időpont sem alkalmas. A több mint egymillió közalkalmazott ajándékszabadságon van. Lógatja a lábát a tengervízbe, vagy hűsöl a hegyekben. Számukra a szocdemkormány a gondoskodó atyuska. Évi két-három hosszú hétvége, felturbózott béremelés, egyes területeken speciális nyugdíjak. Kevésbé valószínű, hogy ők meneszteni akarnák a jelenlegi hatalmat. A versenyszférában dolgozóknak pedig nyúlik a nyakuk, hogy kitermeljék a rájuk kirótt adókat és illetékeket, hogy a költségvetésnek legyen szórható pénze. Aki a pénzesládán ül, azé a hatalom. Keserű gondolatok ezek Nagyboldogasszony napján, de sajnos nem kapcsolhatom ki a világot, pedig jó lenne megnyugvást találni az örök érvényű értékek böngészésében.
