2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kikapott 24-20-ra Franciaországtól, így a csoportban az 5. helyen végzett a párizsi olimpián Magyarország férfi-kézilabdaválogatottja, ezzel kiesett. Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a védekezés rendben volt az olimpiai negyeddöntőbe jutásról döntő, franciák elleni vasárnapi csoportmérkőzésen, támadásban viszont nem működött, amivel készültek. „Öt jó mérkőzést játszottunk, de ez nem volt elég. Az ötből négyet elveszítettünk” – mondta a könnyeivel küszködve a spanyol szakvezető.

A kapitány magára vállalta a felelősséget. „Talán az én hibám, mindaz, amivel támadásban készültünk, nem működött ma, komoly gondjaink voltak elöl” – ismerte el, és egyben többször elnézést kért ezért.

Mikler Roland szerint szomorúak, mert nem sikerült továbbjutniuk, de szerinte nem vallotak szégyent. „A csapat szerintem ma is megmutatta, hogy igenis megvan benne az az erő meg teljesítmény, ami akár elegendő is lehetett volna a francia válogatott ellen. A végén talán ők egy kicsit szerencsésebbek voltak, mi akkor hibáztunk többet. De nagyon büszke vagyok a csapatra, a teljesítményre és arra, hogy egy kicsit kivehettem a részemet ebből az olimpiából.”

Bánhidi Bence úgy vélekedett, a kulcsmomentum az volt, amikor a második félidőben két góllal vezettek, és nem sikerült növelniük az előnyt. „Emberelőnyben támadtunk, sajnos nem sikerült belőle gólt lőni. Azt gondolom, ha azt belőjük, akkor lehet, hogy ez a mérkőzés más lett volna.”    Nikola Karabatic, a franciák 40 éves sztárja – aki kiesése esetén most búcsúzott volna a válogatottól –, úgy összegzett: nehéz mérkőzés volt, ahogy számítottak is rá. „Mindkét csapat azért játszott, hogy folytathassa a tornát, tisztában voltunk vele, hogy ez nehéz lesz. Nagy nyomás nehezedett mindkét együttesre, de mi nagyon erősek voltunk védekezésben” – mondta. 

A magyarok a B csoport ötödik helyén zártak, így összességében a tizedik helyen végeztek.


Fotó. MTI


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató