2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kevesebb vörös és feldolgozott húst!

  • 2011-06-01 15:56:17

Most közzétett jelentésében a WCRF azt javasolja az embereknek, hogy hetente 500 grammnál több vörös húst ne egyenek.

Az elfogyasztott vörös és feldolgozott húsok mennyiségének csökkentése, a több rost étrendbe iktatása és a rendszeres testmozgás 43 százalékkal szoríthatná le a bélrákos esetek előfordulásának arányát – idézte a Világ Rákkutatási Alap (WCRF) elnevezésű jótékonysági szervezet megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap.

Most közzétett jelentésében a WCRF azt javasolja az embereknek, hogy hetente 500 grammnál több vörös húst ne egyenek. „Ez nagyjából öt-hat közepes adag sült marha-, bárány- vagy disznóhúsnak felel meg” – teszi hozzá az ajánlás.

A jelentést 24 korábbi tanulmány áttekintése és elemzése alapján készítették el a szakemberek. Alan Jackson, a szakértői bizottság elnöke, a Southamptoni Egyetem kutatója hangsúlyozta, hogy jelentésükből egyértelműen kiderült: a vörös és a feldolgozott húsok nagyobb mennyiségű fogyasztása emeli a bélrák kockázatát.

A jelentés meggyőzőnek találta a bizonyítékokat arra nézve is, hogy a rostban gazdag ételek – gyümölcsök, zöldségek – fogyasztása viszont védő hatású a bélrákkal szemben. Ezt a hatást korábbi, 2007-es jelentésük még csak valószínűsítette. Ugyancsak megfelelően bizonyítottnak találták a szakértők, hogy a rendszeres fizikai aktivitás csökkenti a bélrák kockázatát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató