2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kormánykoalíció „nagy döntésekre készül” az energiaárak ügyében, a kormány hétfői döntése értelmében több támogatást nyújthat a fejlesztési minisztérium azoknak az önkormányzatoknak, ahol gázzal működő kazánházakkal oldják meg a távfűtést; egy egész város maradt víz nélkül, 450 ezer embert érint a dolog; az ország északi részén háborús hangulat uralkodik; Európa- és országszerte tüntetések vannak az energiaszámlák és a megszorítások miatt. 

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közölt adatai szerint a decemberi 8,19 százalékról 8,35%-ra nőtt az éves infláció 2022 januárjában. A nem élelmiszertermékek 10,18 százalékkal, az élelmiszerek 7,24 százalékkal, a szolgáltatások pedig 5,66 százalékkal drágultak. 

A Román Nemzeti Bank (BNR) múlt pénteken kiadott jelentésében az idei második negyedév végére 11,2 százalékos, a harmadik negyed-évre 10,2 százalékos, a negyedik negyedévre pedig 9,6 százalékos inflációt jósol. Ebben leszögezi: az inflációs kilátásokat alapvetően meghatározza majd az energiaárak alakulása, amelyek kapcsán egyelőre nagy a bizonytalanság. A jelenlegi prognózis szerint a második negyedévben jelentősen nőni fog az infláció, mert április elsejétől hatályát veszti az energiadrágulások kompenzálásáról szóló jogszabály. Ezt követően 2023 első negyedévéig az éves infláció fokozatos csökkenése várható, majd 2023 áprilisától jelentős mérséklődésre lehet számítani.

Csupán néhány a reggeli hírek közül. A lakosság nagy része elégedetlen, és joggal az.

Mindeközben több központi sajtótermék a magyar külügyminiszter látogatását „elemzi”, aki kampánykörúton van Erdélyben. A román mass média Hargita, Kovászna és Maros megyét emeli ki, hangsúlyozva, hogy miután az RMDSZ kategorikusan visszautasította az ellenzék kormányfőjelöltjének látogatását,„tárt karokkal” fogadta az Orbán-kormány emberét, amely kormány – egyesek szerint – darabonként vásárolja fel az országot…

Szerintük Magyarország „erőt akar felmutatni”, csapásra készülnek (pregătesc o lovitură) Európában. Ugyanakkor idézik a magyar tárcavezetőnek a magyar–lengyel gazdasági fórumon mondott beszédét. Szerinte, ha Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország egyetlen állam lenne, az Európai Unió harmadik piaca lenne nagyságrendben.

Ennek ellenére vannak boldog románok is. Például az AUR nem éppen magyarbarátságáról híres parlamenti képviselője elégedetten jelentette ki, hogy a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a Méltóságért Európában Polgári Szervezet (ADEC) panasza nyomán vizsgálatot indított a sepsiszentgyörgyi polgármester ellen, akit azért bírságolták meg, mert – szerinte – a magyar nyelv ismeretéhez kötött több, a polgármesteri hivatal által meghirdetett állást. Emlékeztetett, hogy Sepsiszentgyörgy lakosságának 21 százaléka nem magyar nemzetiségű.

A képviselő szerint a CNCD megállapította, hogy etnikai diszkrimináció történt, és a 2000 lejes bírság kiszabása mellett arra kötelezte a polgármestert, hogy tegye közzé az intézmény határozatának kivonatát a polgármesteri hivatal honlapján.

Lám-lám, milyen kevés kell egyeseknek a boldogsághoz!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató