Nicolae Ciucã, állítása szerint, pénteken lemond a miniszterelnöki tisztségéről, és az elkövetkező két napban eldönti, hogy a kormányban marad-e vagy sem. Eléggé nagy lehet a harc a politikai pártok között, ha a jelenlegi kormányfő szerdán még azt nyilatkozta a koalíciós egyeztetésekről, hogy „bármilyen” forgatókönyv lehetséges, „a kétpárti megállapodás tiszteletben tartásától a minisztériumok elosztásának újratárgyalásáig”. Bár egyezség már született a tárcák és az államtitkárok számának csökkentéséről, a tárgyalások még folynak, és az RMDSZ helyzete is bizonytalannak tűnik ebben a „kétpártiságban”. Nem biztos, hogy megőrizheti a fejlesztési minisztériumot, sőt, a szövetség környezetvédelmi miniszterének menesztéséért kampányol a Declic közösség.
Időre van tehát még szükségük a pártoknak olyan körülmények között, hogy a tanügyi szakszervezetek általános sztrájkja már harmadik napja tart, és egyáltalán nem úgy tűnik, hogy az érdekvédelmi szervezetek elállnának követeléseiktől. Sőt. Utcára fognak vonulni. A helyzet pedig súlyos, elsősorban a szakszervezetek által választott időzítés miatt. Évzáró, ballagás, felvételi, érettségi előtt napokkal sztrájkba lépve próbálják sarokba szorítani a kormányt, elérni, hogy teljesítse követeléseiket. Ezek nagy része elsősorban anyagi vonzatú, a kollektív munkaszerződés betartásával, illetve bérnöveléssel kapcsolatos. A pedagógusok nagy része alulfizetett, a kezdő fizetés 2500 lej körüli, a tanári pálya nem vonzó. Így juthatott oda a tanügy az évek során, hogy jelenleg több ezer szakképzetlen, illetve nyugdíjas pedagógus oktat, a funkcionális analfabetizmus egy kutatás szerint 50%-os Romániában. Tehát nagy a baj, és az éveken át megkísérelt (ál)reformok nem tudtak gyökeres változást elérni a tanügyben.
Másfelől ott vannak a gyermekek, a szülők a teljes bizonytalanságban, hiszen mi lesz akkor, ha a tanárok bojkottálni fogják a felvételit, érettségit?! Nekik ki tartozik felelősséggel? A pandémia idején botorkált az ún. online oktatás, hiszen az elektronikai eszközök, az internethálózat, a digitális készségek, tankönyvek hiánya miatt (és az elavult oktatási infrastruktúrát még nem is említettük) nem lehet teljes értékű oktatásnak nevezni azt, ami zajlott. Nehéz két-három év áll a diákok mögött, ezt most betetőzi a tanügyiek „bekeményítése”.
A pedagógusok sztrájkját várhatóan az egészségügyi szakszervezetek munkabeszüntetése követi. A mintegy százezer egészségügyi dolgozó érdekeit képviselő Sanitas már kedden tüntetésbe kezdett, és június közepére általános sztrájkot helyezett kilátásba. Ők is ígéretszegéssel vádolják a kormányt. Tiltakoznak a közszférára év végéig hirdetett létszámstop miatt, illetve a bérek inflációkövető kiigazításának elmaradását nehezményezik. Már csak a közigazgatásiak kell felocsúdjanak, ahol vagy négy éve a hierarchia megtartása miatt nem nőttek a bérek, az infláció pedig ugye egyre csak szárnyal…
Felmerül a kérdés, hogy mennyire komolyan gondolja a politikum, amikor prioritásnak nevezi az oktatásügyet, az egészségügyet? Mert ez eddig csupán a mindenkori kormányok retorikájában érhető tetten. Talán kiderül, ha valahogy lebonyolítják a kormányfőcserét és az ezzel járó minisztériumok elosztásának újratárgyalását.
