2026. március 1., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Bamidele Yusuf, a Ferencváros (b) és Idán Nahmiász, a bolgár Ludogorec játékosa (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)



A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Ludogorecet a labdarúgó-Európa-liga rájátszásának első körös visszavágóján, csütörtökön, ezzel 3-2-es összesítéssel továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

A várakozásoknak megfelelően nagy lendülettel és támadó felfogásban kezdte a mérkőzést a Ferencváros, amelynek játékosait a szurkolók is űzték-hajtották az első perctől kezdve. Rögtön voltak is lehetőségei a hazaiaknak, de egyik esetben sem alakult ki tiszta lövőhelyzet, majd a Ludogorec ellenakciója keltett némi riadalmat Gróf kapuja előtt.

A mentésbe a kapusával ütköző Cissé sérült bele kis híján, de az ápolása utáni visszatérését követően nemcsak ő, hanem az egész csapat összeszedte magát. Ennek eredményeként egy szép támadás végén megszületett a korai gól, amellyel az FTC ledolgozta hátrányát az összesítésben: a 13. percben remek támadás végén – Abu Fani középre ívelt labdáját Yusuf készítette le – Kanichowsky tüzelhetett szembe a kapuval, 14 méterről, nagy erejű, lapos lövését, amely még meg is pattant egy védőn, nem volt esélye hárítani a bolgárok kapusának (1-0).

Ezután is lendületben maradt a hazai együttes, de a következő negyedórában nehézséget okozott a számára áttörni a rivális rendezett védekezését. Amint a Ludogorec kijött a szorításból, és megpróbált támadólag fellépni, azonnal ellenakciót indíthatott az FTC, ennek végén pedig a második gólját is sikerült megszereznie: a 31. percben Joseph harcosságának köszönhetően ellentámadást vezethetett a Ferencváros, Yusuf pedig remekül passzolt a 16-os előterébe érkező Zachariassenhez, aki egy átvétel után laposan a bal alsó sarokba lőtt (2-0).

A szünet előtti percekben több helyzete is volt a bolgár ellenfélnek, de a támadói egyszer sem találták el Gróf kapuját, a próbálkozások rendre mellé- vagy fölészálltak.

Fordulás után a két kapus közül először Grófnak akadt dolga, amikor bravúrral hárított egy közeli lövést. Percekkel később megint a hazai hálóőr volt munkában, ezúttal egy fejest hatástalanított reflexmozdulattal. A másik oldalon Bonmann majdnem összehozott egy ziccert a Ferencvárosnak, amikor Yusuffal szemben labdát veszített, majd a meglóduló és balról nagyszerűen centerező Gomez labdáját Joseph bombázta közelről a felső lécre.

A Ludogorec játéka egyre pontatlanabbá vált, miközben az FTC újabb gólokat szerezhetett volna, de Raemaekers lövése és Joseph kísérlete is kapu mellé ment. A folytatásban már-már nyomasztóvá kezdett válni a hazaiak fölénye, ugyanakkor a zöld-fehér futballisták a számos helyzetükből egyet sem tudtak gólra váltani. A 86. percben aztán meghűlt a vér a ferencvárosi szurkolók ereiben, a játékvezetőt ugyanis a videobíró arra kérte, hogy nézzen vissza egy jelenetet, és döntsön, hogy tizenegyes jár-e a bolgároknak. A bíró hosszú percek után végül lesállás miatt nem ítélt büntetőt a vendégeknek. A hajrában és a ráadásban a Ludogorec mindent egy lapra feltéve támadott, de nem járt sikerrel.

Az FTC ebben az idényben ötödször csapott össze a Ludogoreccel, és harmadszor győzte le a bolgár riválist. Robbie Keane vezetőedző együttese a legjobb 16 között a portugál Bragával találkozik majd.


Jegyzőkönyv

Európa-liga, rájátszás, 1. forduló (a 16 közé jutásért), visszavágó: Ferencvárosi TC – Ludo-gorec Razgrad (bolgár) 2-0 (2-0).

Budapest, Groupama Aréna, 17.989 néző, vezette: Chris Kavanagh (angol).

Ferencváros: Gróf – Cissé (68. Szalai G.), Raemaekers, Gomez – Makreckis, Kanichowsky, Ötvös (17. Zachariassen), Abu Fani (68. Julio Romao), Cadu – Joseph (90+3. Madarász), Yusuf.

Ludogorec: Bonmann – Son (79. Nogueira), Nachmias, Verdon, Nedjalkov (90. Andersson) – Stanic, Naressi (79. Csocsev), Duarte – Vidal (66. Rwan Seco), Duah, Marcus (66. Tekpetey).

Gólszerzők: Kanichowsky (13.), Zachariassen (31.).

Sárga lap: Kanichowsky (9.), Raemaekers (51.), Gomez (75.), Joseph (90+3.), illetve Stanic (74.).


Keane: nagy siker, hogy eljutottunk a nyolcaddöntőig

* Robbie Keane (Ferencváros): „Nagy siker, hogy a nyolcaddöntőbe jutottunk az Európa-ligában, bár a sorsolás pillanatában szinte senki nem gondolta volna ezt. Az, hogy idáig jutottunk, jól mutatja futballistáink mentalitását. Ma mindenki lenyűgöző volt, elöl Yusuf és Joseph, de ugyanúgy a többiek és a cserék is. Aki beállt, egytől egyig hozta ugyanazt a szintet, mint a pályán lévők, és ez a jó csapatok ismérve. A mérkőzés előtt teljesen nyugodt voltam, mert biztos voltam abban, hogy lesznek helyzeteink, amelyekből gólokat szerezhetünk. Persze, több gólt kellett volna rúgnunk, de ez már az idegenbeli meccsre is igaz volt. A Ludogorecnek most sem és egy héttel ezelőtt sem volt sok lehetősége, ez azt mutatja, hogy taktikai szempontból is rendben voltunk. Razgradban a két kapott góllal az volt a bajom, hogy elkerülhetők lettek volna.”

* Per-Mathias Högmo (Ludogorec): „Gratulálok a Ferencvárosnak a továbbjutáshoz, és sok sikert kívánok a magyar csapatnak, amely nagyon erős, nagyon jó játékosokkal. Ezen a mérkőzésen a csatáraik komoly gondot okoztak nekünk, és már az első félidőben engedélyeztünk nekik két gólt. A másodiknál nagy területet hagytunk szabadon, illetve összességében a párharcokkal voltak problémáink a meccs során. Csalódottak vagyunk a kiesés miatt, de pozitív élményeket szereztünk ebben az Európa-liga-idényben, az összegyűjtött tapasztalatot pedig magunkkal visszük, és azokat is felhasználva építkezünk tovább.”

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató