Két temetés
Két temetést jelentettek lelkészi hivatalunkba
Két temetést jelentettek lelkészi hivatalunkba
1. Az elhunyt alig volt több mint 50 éves. A felesége szerint nem akart élni. Ezért kioltotta életét. De miért? Kemény élete volt. Szorgalmával és felesége segítségével családi házat építettek. Jó karban levő kocsijuk is volt a garázsban. Gyermeket csak akkor vállaltak, amikor felelősséggel biztosíthatták számára a kényelmes életet. Számításukba mégis valami hiba csúszott, mert a férjnél magas vérnyomás jelentkezett. A feszített munkatempó, a sok átdolgozott éjszaka megbosszulta magát. Ezért beteg lett, majd leszázalékolták.
A szépnek és nyugodtnak ígérkező nyugdíjas napokat megzavarta az otthonba is beszűrődő aggodalmaskodó hang: nehéz megélni, lassan megy a kibontakozás, nagy az infláció; mennyi vita van a parlamentben a pártok között; mennyi rágalom olvasható az újságokban; milyen drága lett a piacon és az üzletekben minden áru. Egyre gyakrabban hajtogatta: élet ez így? Később hozzátette: miből fogunk megélni? És végül: nekem ebből elég!
Koporsója mellett Illés próféta panasza hangzott el: „Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet.” (1Kir. 19, 4.)
2. Az elhunyt alig volt több mint 50 éves. Egyedül élt. Szülei pár éve kint pihennek a református temetőben. Nem nősült meg, mert még fiatalon súlyos beteg lett. Az orvosok nem tudtak segíteni rajta. Ennek ellenére nem panaszkodott sem betegsége, sem szűk anyagi helyzete miatt. Nem volt nagy a betegsegélyzői pénz, amit az államtól kapott, de a kevés is elég volt számára. Még néha félre is tett belőle, mert beosztóan költekezett.
Minden nyomorúsága mellett sokszor vidám is tudott lenni. Gyakran nótázott. Kazetták őrzik nótázó kedvét. Szép hangja volt. Pedig micsoda beszűkült életet élt. Egész nap tolókocsiban ült. Akkor enyhült valamicskét helyzete, amikor motoros tolókocsit kapott. Azzal járt a kerületben még bevásárolni is. Úgy érezte, hogy a világ újból kinyílt előtte. Pedig betegsége sok nyomorúsággal járt. Egyedül már nem tudott enni sem. Egy távoli rokona gondozta. Az izmok kezében, lábában elsorvadtak. A végén már végtagjait sem tudta felemelni. Pedig alig volt több mint 50 éves…
És mégis élni akart, voltak tervei, álmai. Elgondolásait rendre igyekezett megvalósítani. Szeretett olvasni. Szép könyvtára volt. Nem hagyta el magát.
Koporsója mellett Pál apostol biztatása szólt, aki betegsége, sok nyomorúsága ellenére megértette: „Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” (2Kor. 12, 9.)
Két temetés, két koporsó, két különböző emberi élet.
Bányai László
