2019. szeptember 23., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A szerénység

Van egy szegedi szerkesztő, aki éppen úgy imádja a bátor ifjú tehetségeket, mint amennyire nem szereti azokat az alázatoskodó, szerénykedő kezdő kis írókat és költőifjakat, akik szenteskedve, szerénykedve és hízelegve közelednek hozzája irodalmi zsengéikkel, hogy így nyerjék el szimpátiáját. A minap is egy ilyenfajta írójelölt kereste föl, egy borzasztóan szerénykedő fiatalember, akinek azonban minden mondata mögül kivigyorgott a büszke önbizalom. A szerkesztő csak hallgatta vagy tíz percig, és amikor az ifjú teljesen kiszerénykedte magát, és feléje nyújtogatta a magával hozott novellát, dühösen rákiáltott: 

 – Mondja csak, fiatalember, honnan veszi ön a jogot ilyen roppant szerénységhez? Voltaképpen mire szerény ön?! 

Festő és kritikus

Festők üldögélnek együtt a kávéház meghitt sarkában. Természetesen arról van szó, hogy kinek milyen erős, milyen komoly a tehetsége.

A társaság központja egy műkritikus, aki ilyenkor, tárlat nyillatán: életnek s halálnak ura... Azt mondja neki egyik festő: 

 – Mondja meg, mester, mit tart az én tehetségemről? 

A kritikus, némi habozás után: 

 – Nem bántja önt az őszinte vélemény?

A festő: 

 – Nem. De... tudja mit? Beszéljünk inkább valami másról. 

A Délmagyarország 1910. október 15-i számából tallózta:
 Bölöni Domokos