2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagy kihívás a környezetszennyezés csökkentése a nagyvárosokban, vagy legalább ezek történelmi részein. Az óváros megóvása a zajártalomtól, a légszennyezéstől egyre fontosabb, ehhez pedig Európa (de Amerika sem kivétel) egyes nagyvárosaiban drasztikus, nem szokványos intézkedéseket vezetnek be az elkövetkező két év során. Ami az ilyen típusú várospolitikák esetében rövid időtávnak számít. A korszerű tömegközlekedés mellett a gépkocsiforgalom teljes kitiltása az óvárosból (a mégis behajtókat bírságolják), illetve az egyre divatosabb „biciklivonatok” (sok kerékpáros csoportban kerekezése) két olyan intézkedés, amelyek nyomán „felszusszanhatnak” a városközpontok. 

Húsz év telt el a Marosvásárhely fenntartható fejlődését előrevetítő, a célokat megfogalmazó Agenda 21 kidolgozása óta. Két évtized, amely alatt szinte semmi nem valósult meg a „fejlődés” e szeletében. Akkoriban, az európai szabványoktól eltérően, amelyek szerint az egy személyre eső zöldövezet 30-40 négyzetméter, nálunk ez csupán 9 volt. A húsz éve kitűzött cél, a zöldövezetek 30%-kal való növelése (városközpontban 10%) messze áll a megvalósítástól. Mint ahogy a célként megfogalmazott Koronka–Marosszentgyörgy mellett áthaladó, illetve a Segesvári út meghosszabbításaként elképzelt kerülőutak létrehozása, parkolóházak építése, kerékpárutak kialakítása, a tömegközlekedést összehangoló szolgálat létrehozása. (Valamikor rengeteg pénzt belefektettek egy ilyen, közlekedést követő rendszerbe, aminek működéséről ma semmit sem tudunk, a tapasztalat szerint nem funkcionális.) Egy szerencsétlen általános városrendezési tervet sem tudtak megújítani… tavalyig. Megvalósult kismértékben tavaly időszakosan a sétálóövezet a központban, és szorgalmazzák a tömegközlekedési járművek használatát, az alternatív közlekedést, de a közlekedés átszervezése, az útinfrakstruktúra korszerűsítése még várat magára. Márpedig enélkül hiába is tiltanánk ki az autókat, szorgalmaznánk a forgalom zsúfoltságának enyhítését, a többi városrészt nyomorítaná meg a forgalomnövekedés. 

A szóban forgó Agenda 21-et kidolgozók között komoly szakemberek is vannak, akik akkoriban bizonyára nem gondolták, hogy a rövid távú célok sem valósulnak meg két évtized alatt, nemhogy a hosszú távúak. Igaz, mi sem gondoltuk. Talán a jelenlegi városvezetés belepillant, és a még nem idejétmúlt célokat megpróbálja megvalósítani. Mondjuk öt év alatt…


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató