2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) jelentése szerint több mint 11 millió állampolgár, vagyis az ország lakosságának több mint fele nem olvasott el egyetlen könyvet sem az elmúlt évben. Az ok vagy az érdektelenség, vagy nincs idejük olvasni, a megélhetésük miatti aggódás és a munka jobban foglalkoztatja őket. A tanulmányból kiderül, hogy a nőket jobban érdekli az olvasás, mint a férfiakat, városon 2,3-szer magasabb azok aránya, akik elolvastak legalább egy könyvet az elmúlt évben. 

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy több ezer könyvtárat kellett bezárni az elmúlt években. Az utóbbi 32 esztendőben összesen 8207 könyvtárat zártak be Romániában, évente akár több százat. Az 1995–96-os évek kivételnek számítanak, akkor 277 új könyvtárat hoztak létre az országban. Ellenben az olvasók száma csaknem 4 millióval csökkent az elmúlt 25 évben. 

Az INS legfrissebb adatai szerint jelenleg 8458 országos, egyetemi, iskolai, állami vagy magánkönyvtár működik. 1990-ben ez a szám még 16.665 volt. Az adatokból kiderül, hogy napjainkban csupán 2,1 millióan kölcsönöznek ki könyvet legalább évente egyszer. A könyvtárlátogatók száma évről évre több százezerrel csökken. 1999-ben 6,1 millióra tették az aktív olvasók számát, 2019-re ez a szám 3,1 millióra, 2020-ban 2,5 millióra csökkent. 2021-ben újabb 400 ezer emberrel kevesebbet számoltak. 

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének főtitkára szerint legutóbb 2000 előtt különítettek el pénzt arra, hogy az iskolák könyveket vásároljanak a könyvtáraikba, 2000 óta nem frissítették a könyvállományokat. Jut eszembe, mit mondott egy ismerősöm nemrég a könyveim láttán: minek kell neked ennyi könyv, ma már senki sem olvas! 

1990-től máig 27 művelődési miniszter váltotta egymást. Egy volt kulturális miniszter azt mondta, az országban már nem olvasnak az emberek, a világ államai között az egyik utolsó helyet foglaljuk el e téren. A szakminisztérium szinte teljesen megfeledkezett a könyvtárak helyzetéről. A tárca 2021-es tevékenységi jelentésében a könyvtár szó is csupán néhányszor szerepel. 

A miniszterelnök az Évente egy könyvet minden diáknak! elnevezésű program beindítását javasolta múlt hétfőn a Victoria-palotában a kiadókkal, könyvtárosokkal és kulturális személyiségekkel az olvasás népszerűsítéséről szervezett találkozón. Ezen román szerzőket népszerűsítenének, román nyelven. 

Mi azonban nem feledkezünk meg az Olvasd el, és játssz velünk! olvasásnépszerűsítő játékról, amelyet a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében évente megszerveznek, és amelynek célja a kortárs magyar irodalom népszerűsítése, az olvasóvá nevelés. Amint arról sem, hogy októberben lesz az V. Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték. Ezen második–tizenkettedik osztályos gyerekek vehetnek részt, akik háromfős csoportokat alkotva megismerkedhetnek kortárs szépirodalmi kötetekkel, a második fordulóban pedig ezek szerzőivel is. 

Köztudott, hogy közel egy évtizede a „Képzett Románia” szlogennel nyerte el az államelnöki bársonyszéket Klaus Iohannis. Tízévnyi regnálás után ez az eredmény, így fest az elnök jól képzett Romániája. 

Marad a remény. Talán még nem késő a hegy alatt abrakolni, s rá lehet vezetni a fiatalokat az olvasás örömére.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató