Kelet-Európa első előre megtervezett városának értékei

Épített örökségünk

Szamosújvár mint település akkor vált jelentőssé, amikor 1540 körül Fráter György várkastélyt épített ide. Ezt 1556-ban Kendi Ferenc ostrommal foglalta el Dobó István erdélyi vajdától, és miután Izabella királyné bezáratta, innen szökött meg Dobó 1557. november 6-án. 1594-ben Báthori Zsigmond itt végeztetett ki több ellenzéki főurat, akik vonakodtak a török ellen vonulni – köztük unokatestvérét, Báthory Boldizsár fejedelmi tanácsost. A várkastélyt 1619 és 1652 között többször is átalakították. 1661-ben a török fosztotta ki, 1786-tól az átalakított várat börtönnek használták, majd 1856-ban bővítették. Bástyáit jórészt lebontották. Utoljára a Rákóczi-szabadságharc idején pusztították el a falut.

Kelet-Európa első előre megtervezett városa

A települést a 18. század elején az Erdélybe telepedett örmények alapították újra Gerla helyén. Őket I. Apafi Mihály fogadta be hivatalosan 1672-ben. 1696-ban I. Lipót rendeletére megkapták a szamosújvári uradalmat, és 1700-ban Verzár Oxendius örmény katolikus püspök engedélyt kapott a városépítésre, aminek alapjait Alexa római mérnök tervei szerint rakták le. Ez volt Kelet-Európa első előre megtervezett városa.

Utcahálózata ma is szabályos négyszögeket alkot. 

1712-ben száz örmény család telepedett ott le. Először bérbe, majd örökáron vették meg az uradalmat. A város gyors fejlődésnek indult. Lakói gazdag tímárok – tobakosok, szattyán- és kordovánkészítők –, valamint marhakereskedők voltak. 

1786. október 9-től II. József szabad királyi városi rangra emelte a települést. 1849-ben, majd 1861–76 között Doboka vármegye székhelye volt. 

Az önálló örmény város felépítésének gondolata észszerű volt akkor, amikor a letelepedés állandó küzdelmet jelentett a befogadó helységek vezetőségével, annak ellenére, hogy I. Apafi Mihály 1680. október 26-án keltezett oklevelében megengedte az örményeknek, hogy „…akármely helyeken is minden sokadalmakban és városokon szabados kereskedősök lehessen, magok mesterségekkel készített bőrnemű és egyébféle árú marhájokkal minden megbántódás nélkül kereskedhessenek…”.

A város alapítója, avagy az örmények helyválasztása

Szamosújváros gondolata a botoşani-i születésű Verzár Oxendius (1687–1715) missziós, majd 1690-től erdélyi örmény katolikus püspök nevéhez fűződik, aki Rómából érkezett Erdélybe. 

A város alapítására a legalkalmasabb területnek a Szamos jobb partján található Arx Nova – Újvár és a mellette levő Gerla falu bizonyult.

A várat Martinuzzi Fráter György váradi püspök feltehetően 1534-1540 között építtette.

Gerla (grlo=gázló, átkelő) vagy Gerlahida, a közeli Bonchidához és Apahidához hasonlóan, a szamosi híd mellett kialakult település volt, ahol már korábban létezett egy kisebb erőd, ahonnan a híd védelmét biztosították, és megadóztatták az átkelőket. 

Az örmények helyválasztása kereskedelmi szempontból tökéletes volt, mert itt ágazik el a fő kereskedelmi út Dés, a désaknai sóbányák és a Mezőség felé.

I. Lipót császár 1700-ban írásban is engedélyt adott a városalapításra. Megvásárolták a vártól délre eső területet, a vételárat pedig – 12 ezer forintot – a kincstárnak hosszú távon, 1758-ig törlesztették.

A városépítés

1700. augusztus 1-jén letették a város alapkövét. Verzár Rómából Alexa mérnököt hívta a terv elkészítésére, így Szamosújvár Európa egyetlen, mérnöki tervek szerint épített városa. A mérnök a városépítésre szánt egy négyzetkilométernyi területet három fő- és hat keresztutcára osztotta.

Az így kialakított négyszögeket kisebb és nagyobb parcellákra tagolták, melyeket az új lakók vásároltak meg ötven, ill. száz forintért.

Minden utcának külön díjgyűjtője volt, aki begyűjtötte a hátralékokat. A telekhez egy külső telek – kukoricaföld – és szőlős is tartozott.

A város közepén egy hatalmas, téglalap alakú terület üresen maradt, itt volt a vásártér, és később a katedrális is ide épült.

Már a tervezéskor figyelembe vették, hogy a Mezőség torkában épült új város idővel látogatott marhapiaccá növi ki magát, ezért nagy területet hagytak szabadon erre a célra.

A fejlődést a bécsi udvar is elégtétellel nyugtázza

Szamosújvár 1719-re készen lett, falakkal övezve és három kapuval ellátva, lakossága pedig gyarapodott: 1720-ban 148, 1721-ben 157, 1727-ben 193, 1735-ben 209 házat írtak össze.

A fejlődést a bécsi udvar is elégtétellel vette tudomásul, hiszen ez jövedelme gyarapodását jelentette.

A szamosújvári örmény plébánia tulajdonában van VI. Károly császár 1726. október 17-én kibocsátott szabadalomlevele, amelyben engedélyezte, hogy az örmények örökre a városban lakhassanak, a kerteket és legelőket szabadon használhassák, veszély esetén a várba menekülhessenek, ahol értékesebb tárgyaikat is elhelyezhetik.

A császár engedélyt adott a szabad kereskedésre, de a városlakók nem élveztek vámmentességet. A városban mészárszékeket, kocsmákat nyithattak, és csütörtökön heti, évenként háromszor háromnapos országos vásárt tarthattak.

A pap- és bíróválasztás is a jogaik közé tartozott. 

A szabadalomlevél értelmében a város elkülönült a földesúri hatalomtól, élén egy tanács állt, amelyet a polgárok szabadon választhattak meg.

Ebben az oklevélben olvashatjuk először az Armenopolis – Örményváros – nevet.

A tobakosmesterség

Kezdetben az örmények fő iparága az apáiktól örökölt tobakosmesterség volt, szattyánbőr készítésével foglalkoztak, amiből a piros és fekete magyar csizmák is készültek. 

A tímárok minden örmény közösségben – az akkori divat szerint – a céhrendszerek szellemében társulatokat alapítottak.

Szigorú előírásokkal szabályozták a társulatok életét, amelyek a kiterjedt gazdasági, vallási kötelezettségekre, viselkedési formákra és szociális kérdésekre is vonatkoztak. 

A tímárok céhének szabályzata int, hogy: „…a társulat jövedelmét a tagok ne fordítsák lakomákra…, a Mária ünnepeken vendégeljenek meg 10-20 szegényt…”.

A kihágásokat pénzbírsággal büntették. Aki például társulati temetésen nem jelent meg, aki a gyűlésre nem járt, büntetést fizetett.

Írott dokumentumokból: „…Zábulik Kristóf dohányzásért 1 frttal, Vith Simon, mivel fel nem állott a vartabed – pap – előtt, 1 frttal… büntettetett!”.

A szattyánkészítés titkát csak Mária Teréziának árulták el

Ismert volt, hogy senki sem tud olyan szép kordovánt és szattyánt készíteni, mint a szamosújvári örmények, és készítésének titkát senkinek sem árulták el, csak egyszer, 1770-ben, midőn Mária Terézia „felkérte” őket erre. Áruikat Debrecenben és más nagyobb városokban értékesítették.

A tímárság csak 1860-ban szűnt meg, mert nemcsak a piros csizma viselése ment ki divatból, hanem a kordovánból készült magyar csizma is ritka látvány volt. 

Az örmény kereskedők elsősorban marhakereskedéssel foglalkoztak:  „…iszonyú marhafalkáik számára jó piacokat talál külföldön. Évenként eladnak… a különböző országokban több mint százezer marhát…”.

Néhány évtized alatt gazdaságilag annyira megerősödtek, hogy nagylelkű adományokat tettek intézményeknek, és előnyös feltételekkel nyújtottak kölcsönt.

Az örmény kölcsönök és támogatások

Az örmények Mária Teréziának kétszer kölcsönöztek összesen 23.700 forintot. Továbbá kölcsönöztek a gubernátornak, az erdélyi püspöknek, a főkormányszéknek és főnemeseknek. 

1769-ben 3440 forintot ajánlottak fel egy magyar nyelvművelő társaság felállítására, és támogatták a Kolozsvári Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum megalapítását is.

Az adományok mögött az a szándék is meghúzódott, hogy a város mielőbb elnyerje a szabad királyi városi jogot.

A gazdaság látványosabb fejlődésének akadálya a helység mezővárosi jogállása volt. A városi tanács a szabad királyi város cím elnyerését tűzte ki legfontosabb céljaként. 

Ezért 1736-ban százezer forintért kilencven évre bérbe vették a vár uradalmát, 1752-ben megvásárolták a város határában fekvő Kandia falut. Ennek ellenére csak 1786-ban, a II. József által kiadott diplomával nyerte el a város a szabad királyi város jogát.

A diploma pallosjoggal ruházta fel – halállal büntetendő főbenjáró bűntettekre is kiterjedő büntető hatóság –, amiért börtönt tarthatott.

Ekkor alakult át a szamosújvári vár börtönné, és ahogyan lapunkban korábban már említettük, itt raboskodott Rózsa Sándor betyár is, akinek sírja a Dés felé vezető főút melletti ortodox temetőben található.

Az örmények folyamatosan bizonyították az állam iránti lojalitásukat 

A legnagyobb nehézséget a honfiúsítás jelentette, ami jogot adott birtokok, ingatlanok szabad vásárlására és állami tisztségek betöltésére. Ezért az örmények lépten-nyomon bizonyították az állam iránti lojalitásukat, törvénytiszteletüket, és ez állt a nemes adományok hátterében is.

A honfiúsítást akadályozta az örmények viszonylag rövid erdélyi jelenléte. A rendek 1811-ben elismerték ugyan őket, de kötelezték Szamosújvárt és Erzsébetvárost előfogatok felállítására, és egy-egy huszárezred számára laktanyák építésére.

A honfiúsítást végül 1837-ben megkapták, amit V. Ferdinánd király szentesített.

A Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére emelt templom

Szamosújvár az akkori Magyarország egyik legszebb barokk és reneszánsz városává nőtte ki magát. Legrégebbi, ma is fennálló templomát 1723-ban a gyermektelen Simay Salamon és neje, Syrma építtette saját költségén. 

Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére ajánlották fel, ahogyan ezt az apszisban található freskó és örmény felirat is bizonyítja.

A Salamon-templomot 1725. október 7-én szentelte fel Antalffy János erdélyi püspök.

A kor barokk stílusával ellentétben a templom késő gótikus formájú, mert valószínűleg ez emlékeztet a sajátos örmény építészeti stílusra, amely csak a román országrészeken látható – például a zamcai kolostorerőd.

A templomban az 1899-ből származó márványtábla az egykori szamosújvári családneveket őrzi. 

Figyelmet érdemel a Szent Anna-oltár is, amelyet az 1729-ben alapított Szent Anna Társulat gondozott.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet dr. Puskás Attila tanár-vallástörténész, az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége elnökének; Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöknek; továbbá a régi és a mai képekért Demján László műemlékvédő építésznek.