2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Háromszáznál több közalkalmazotti állást hirdettek meg az állami intézmények azóta, hogy úgymond létszámstopot vezetett be a kormány július 1-jén. Az új állások létrehozására vonatkozó határozat korábban megszületett, így be lehet(ett) tölteni őket.

A posturi.gov.ro portálon július 1. és augusztus 31. között 300 állást hirdettek meg, ugyanúgy a köztisztviselők országos ügynökségének (ANFP) honlapján is. A vámügyi hatóság augusztus 31-én közleményt adott ki, hogy 194 személyt kíván alkalmazni. Az embe-reket a 103/2022-es sürgősségi kormányrendelet alapján alkalmazzák, ergo a meghirdetett állásokra nem vonatkozik a létszámstopról rendelkező 80-as kormányrendelet. 

A meghirdetett állások egy részére nincs költségvetési fedezet. Több településen és megyében, ahol kórházak vannak az önkormányzatoknak alárendelve, ez konfliktusokhoz vezetett. 

A belügyminisztériumhoz tartozó testületekben 7880 állás létrehozásáról döntött minapi ülésén a Ciucă-kabinet. Ezek többségét – 5654-et – rendőrök fogják betölteni.

A koalíciós pártok két nappal korábban jelentették, hogy befagyasztják az alkalmazásokat a közszférában. Az intézkedés célja, hogy mérsékelje az eladósodottság növekedését, ugyanis januárban a GDP-arányos államadósság meghaladta az 50 százalékot.

Mégis új közalkalmazotti állások ezreit hozzák létre. Az illetékesek így értik a takarékoskodást?

A kormányszóvivő szerint a létszámnövelést az indokolja, hogy megszaporodtak a feladatok, főleg az Ukrajnából érkező háborús menekültek nagy száma miatt. 

Öt év alatt közel 80 ezer fővel bővült a közalkalmazottak száma. 50% fölé kellett emelkedjen a GDP-arányos államadósság, hogy leállítsák az állami szektor túlburjánzását. A kormány most az alkalmazások befagyasztásával kívánja megfékezni az államadósság további növekedését. 

Március végén a közalkalmazottak száma 1.267.973 volt, a Ciucă-kabinet működésének első három hónapjában átlagban havi 2304 fővel nőtt a számuk. 

Romániában 2008-ban, a globális pénzügyi válság kitörésekor álltak legtöbben az állam szolgálatában. A válság miatti leépítés 2014-ig tartott, de 2015-től a hivatalban levő kormányok megkezdték az apparátus felduzzasztását, ami 2019 októberére 1,235 millióra nőtt.

2020-ban, annak ellenére, hogy hatalmas hiteleket vett fel, a kormány folytatta az alkalmazásokat. 2021 januárja és 2022 áprilisa között további 18 ezer személyt vettek fel az állami szektorban. 

Az államigazgatási reform évek óta visszatérő téma a belpolitikában, ám egyetlen kormány sem tett a megvalósításáért.

A miniszterelnök a közelmúltban kijelentette: nem halogatható tovább az állami szektor reformja. Azonban úgy „karcsúsítottak”, hogy például egy államtitkár helyett kilencet alkalmaztak a szállítási minisztériumban. (Bode idejében egyetlen államtitkár dolgozott, a miniszternek pedig egy kabinetfőnöke és egy tanácsadója volt.) 

Az új miniszter alatt jelenleg kilenc államtitkár dolgozik. Arra a munkára, amit Lucian Bode idejében négy személy végzett, most több mint tízszer annyi ember van. Az intézmény bérkiadásait tartalmazó kimutatásban egyik államtitkárnak kabinetfőnöke és hét tanácsadója van, egy másik kollégájának kilenc tanácsadó segíti a munkáját (!?). 

Csak az államtitkárok fizetése 68.250 lejt tesz ki. Az új tárcavezető egyetlen államtitkára a kilenc közül, a kabinetjével egyetemben, nagyobb összeggel terheli meg a minisztérium költségvetését, mint a korábbi miniszter és annak közvetlen munkatársai.

Így „karcsúsít” a Ciucă-kabinet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató