2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ami bonyolítható, azt bonyolítják. Kapkodással kezdődik az új év, több jogszabályt villámgyorsan meghoztak, és amivel sietni kellene, mint például a minden tervezés, beruházás alapját jelentő költségvetéssel, hát jó lesz, ha azt márciusra az önkormányzatoknak sikerül jóváhagyniuk.
Lett villámgyorsan köztisztasági illeték, különdíj vagy mi a homály, ránk hullott a bürokrácia, aminek ugye csökkennie kellene, nem pedig fordítva. De azt is sokan megtapasztalták, hogy mit jelent, ha egyik napról a másikra olyan jogszabály születik, aminek alapján a súlyosan beteg emberek gondozóját, gyámját a megszokottól eltérően nem a gyámhatóságra, hanem a bíróságra küldik ügyiratokat beadni. Az év végi elszámolásokban nem annyira jártas embereket – akiknek az elmúlt években adott esetben a gyámügyi hivatalnok segített az iratcsomó összeállításában – ezúttal a bíróságon hosszú sor, gépiesen iktató alkalmazott fogadja. Nehéz dolga van annak, aki azt sem tudja, mit kell tennie, mit kell írnia, milyen iratokat kell összegyűjtenie, mert mondjuk először állít össze gyámügyi dossziét. Azt mondták, a bíróságra kell menni, hát odament. Heti két nap közönségszolgálat az iktatónál, csupán két-két órás ügyfélfogadással, mit mondhatnánk? Csúcs. Ráadásul egyetlen személy veszi át a papírokat. Persze mindig van, aki nagy cselesen több iratot iktat, várjon csak a jónép sorára… Márpedig a sor jó hosszú, a folyosón, lépcsőn kanyarog, hiszen
a távolságtartásra vigyázni kell. Persze mindezt a Covid számlájára írják.
Két okból is érthetetlen számomra az új intézkedés: egyrészt, hogy miért kell az amúgy is túlterhelt bírákra zúdítani olyan ügyek ezreit, amelyeket a polgármesteri hivatalok gyámügyi hivatalai profin tudnak adminisztrálni?
Ahelyett, hogy – a peres ügyeket felgyorsítandó – csökkentenék a bürokráciát, tehermentesítenék a bíróságot, éppen ellenkezőleg történik. Másrészt nem találom a logikát abban, hogy az embereket összecsődítik egy közintézménybe, ahol tárgyalások, perek zajlanak. Világjárvány címen már annyi különféle intézkedést hoztak, hogy igazán biztonságosabb lett volna egészségi szempontból, hogy az ügyintézés módján nem változtatva „szétterítsék” az időpontokat, előjegyezzék az embereket.
Kapkodás, fejetlenség – 2021 is jól kezdődik...

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató