Kampányszemle

Változó hévvel folyik a magyarországi ellenzék berkeiben a vég nélküli rögeszmecsere. Csupa illúzió, hiszen valójában, hogy ne mondjam, „objektíve” ellenérdekeltek a sűrűn emlegetett összefogásban. Minden kis és még kisebb párt pillanatnyi célja megmutatni magát. Hol ezzel, hol azzal. A lesz, ami lesz „halált megvető” bátorságával készülnek harcba szállni. 

Nekem a változó hevességgel dúló előkampányban eddig a legjobban a momentumos fiatalember beszólása tetszett, aki az egyik vitaműsorban azt „vállalta”, hogy „mi soha nem leszünk korruptak”. Nahát! Ennek az eredetiségét nem csak az adja, hogy senki sem hiszi el, hanem az is, hogy lehetetlen vitát nyitni róla. Ha valaki azt állítaná, hogy „dehogynem, lesztek”, önmagát leplezné le.

Gyurcsány mostanság mintha azt játszaná, hogy „aki mer, az nyer!”, gyakorlatilag önállósították magukat, amibe a hol megegyeztek, hol nem is belefér. Kevésbé, hogy alaposan megjárta a „nullás liszttel”! Most várhatja, amíg leülepszik, s tisztábban látszik majd, hogy mit nyertek és mit veszítettek a határon túli kettős állampolgárok szavazati jogának a megkérdőjelezésével.

Az LMP egyelőre kint van a „futottak még” zónán. Ezután derül ki, hogy elnökjelöltjükre, Szél Bernadettre mekkora árnyékot vethet a visszavonult Schiffer András.

A Momentumról: számomra, innen madártávlatból, egyelőre a „ki tudja, honnan jön, s valójában merre tart?” kérdése merül fel. A sűrűn (köz-) szereplő Együtt s a Párbeszéd sem rúghat labdába a maguk éppen hogy 1-1 százalékával, noha vezetőik népszerűek. Mindent egybevetve, az ellenzéki kilátások, mondhatni, pillanatnyilag kilátástalanok. 

A Fidesz felől mégis érezni némi nyugtalanságot. Feltették a Gyurcsány-lemezt, s újra előszedték a sufniból az előző választások után „csontvázkereséssel” megbízott Budai Gyulát. S fogyó „áru” lett – mert gyakran váltogatják őket – a szóvivőnek nevezett hangulatmenedzser.

A Fidesz egyik be nem vallott gondja, hogy nem jött be a Botkával kötött hallgatólagos egyezség, miszerint a Fidesz a Jobbikot „veszi kézbe”, az MSZP pedig Gyurcsányozva próbál fogást találni a Demokratikus Koalíción (DK), előrevetítve egy – ha minden kötél szakad – Fidesz–MSZP hatalommegosztást, ami ígéretes lehet ez utóbbinak. Botka ebbe meg másba belebukott, így ez a „feladat” is a Fideszre maradt. Több mint kellemetlen szerintem, mert változatlanul úgy gondolom, hogy Orbán Viktor Gyurcsány Ferencet tartja igazi kihívójának. 

Jelzésértékű, hogy Orbán Viktor hallatlan energiával, mondhatni, valósággal kisajátította a választási kampányt. Egyetlen alkalmat sem mulaszt el a megszólalásra. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a reformáció ötszázadik évfordulójához társított kampányszerepléseket sem engedte át a „témában” illetékesebb KDNP-nek. Igaz, Semjén Zsoltot kockázatos lenne aktiválni, hiszen maholnap már alig lesz komolyan vehető. Legutóbbi remeklése: „A nőket ért zaklatások legjobb ellenszere a tömeges iszlám bevándorlás megfékezése”!

Vannak érdekességei, vagy egyenesen különlegességei a magyarországi politikának. Hogy mindjárt az imént idézett Semjén Zsoltnál maradjak, nem egészen értem, hogy miért ragaszkodik hozzá Orbán Viktor. Nincs a közelében „karakteresebb” KDNP-s? Esetleg azért, mert szóban forgó bárhogy erőlködne, nem nőhetne a fejére? Az se mindennapi, hogy mi szüksége például Németh Szilárdra, aki erősen kilóg a sorból. Még nyomokban sem látni benne olyan képességeket, amelyek a nélkülözhetetlensége mellett szólnának. Az udvariatlan a szóban forgót megillető legenyhébb jelző. Így talán elnézhető nekem, ha azt mondom: ha egy témahiányban szenvedő szobrász megpróbálná kőbe vésni a bunkót, tudják, azt, amivel az atavisztikus emlékek szerint az ősember hadonászott, igazán alkalmas modell lehetne…

A magyar politika furcsasága, hogy hol megbocsátja a „profilváltást”, hol nem. Nem nyelik le Gyurcsány Ferencnek, hogy megjárta a „damaszkuszi utat”, s pálfordulását azzal hitelesítette, hogy törvényszerűen mindent bevallott, „hazudtunk…”. Talán azért tagadták/ tagadják meg tőle a bölcs felmentést, mert nem képesek ezt általános erkölcsi törvénnyé emelni? A Jobbik múltjáért is (jobbára!) feloldozás jár, s a Fidesz is ejnye-bejnyével „megússza” a szembefordulást ős-, vagy, miért is ne, hőskorszakbeli valójával.

Végül itt van egy igazán eredeti kampányesemény: a „megtépés”. A hírek szerint lelkes Fidesz-hívők fül- és hajhúzogatással akarták rávenni kézügyben lévő polgártársukat, hogy regisztráljon… Lássuk be, ez nem csak egy fokkal jobb, mintha ugyanezt a „kopaszok” tették volna. A Fidesz persze tagadja, de kampányban ezt tagadás helyett cáfolni kell, azaz bizonyítani. Nem tudom, hogy Lázár János valamikor április végén, május elején ilyesmikre gondolt-e, amikor őszire durva eseményeket vizionált. Nem hiszem.