Kalóz földön az álomgyáras rendező

Könyvbemutató

Mindig élményt jelent Kovács Levente tanárral, rendezővel a találkozás. Akár néhány percre, vagy kocsmányi végtelen időre, a színi óráin, rendezés közben, hát még a saját könyvének bemutatóján! S szerencsére az utóbbi időben – alig néhány év alatt – sorozatban a negyedikre került sor a Bernády Házban. 

Családias hangulatban a szerzővel Nagy Miklós Kund művészeti író, szerkesztő beszélgetett, részleteket olvastak fel a regényből Göllner Boróka, Németh Kristóf, Vajda Boróka színművészetis hallgatók és Kilyén László színművész. A karácsony hangulatát is idéző dallal Bodoni Ildikó előadóművész zárta a rendezvényt. 

S mivel majdnem kizárólag barátok, jó ismerősök, színis tanárok és diákok, egykori és jelenlegi színészek társaságában zajlott a beszélgetés, Kovács Levente sok mindent elárult. Nemcsak a könyvről, hanem magáról is. Igazi rendezőként azonban a beszélgetést pont ott hagyta abba, ahol kell. Hogy a jelenlevők kíváncsiságát csak annyira csigázza fel, hogy a válaszokat a könyvben keressék és találják meg. Hogy milyen könyvben? A Trinidad messze van címűben, ami a két első regényhez hasonlóan saját ihletésű, valós történetet is tartalmaz, amelyet aztán az alkotói fantázia úgy csűrt-csavart, hogy a képzeletbeli erdélyi kisvárosból a főszereplő eljutott a Karib-tenger partjára, Trinidadba. Majdnem tényregény. 

Kovács Levente a „szűk baráti körben” azt is bevallotta, hogy az első oldalon nem véletlenül szerepel a „fiamnak…” szóló dedikáció. A könyv alapötletét saját életéből merítette, ugyanis a főszereplőtől, Anitától születés utáni traumát szenvedett édesanyja eltávolodik, így édesapja, a könyvben Feró (akinek semmi köze nincs a népszerű magyarországi rockénekeshez, Nagy Feróhoz) neveli egy ideig a nagymama segítségével. Ennek a különleges kapcsolatnak az alakulása mentén követhetjük, hogy az 1980-as években miként viszonyult a társadalom az elfogadott normáktól, a megszokottól eltérő kapcsolatokhoz. Az is érdekes, hogy miként folyt be a magánéletbe az 1989 előtti rendszer, az elnyomást képviselő szekuritáté. Több párhuzamos történet keresztezi egymást, miközben a nem mindennapi körülmények között felnövő lány–apa viszonyát követhetjük végig. Aztán képet kaphatunk arról, hogy a kommunista rendszerben miként viszonyult az állam a sportolókhoz. A lány édesapja ugyanis jó sporttanár, edző, aki saját, igen tehetséges lányát, aki kiváló atléta, karolja fel, hogy sportpályafutását építse. Közben megjelenik az „erotikus bűnözés” is, a house partyk világa, ahol normális családi, társadalmi kapcsolatban levők keresnek a „megszokottól eltérő” menedéket, kikapcsolódást. És amibe szinte „ártatlanul” besétál a felnőtt nővé lett Anita. Aztán meg a sportkarriernek és sok minden másnak köszönhetően eljut Trinidadba, ami – a szerző vallomása szerint – egy „álomvilágban” megjelenő helyszín, ami tele van romantikával. No nemcsak a jólét, a szerelmesek által kedvelt, hosszan elnyúló tenger hullámai által simogatott homokos partra kell gondolni. 

A könyvbemutatón azt is megtudhattuk, hogy ez a hely, a kalózok egykori birodalma mindig is vonzotta, ingerelte Kovács Levente fantáziáját, aki igen jól ismeri a helyet az I. Erzsébet királynő által felfogadott „bérkalózok” történetein, vagy akár Jókai Mór és J. F. Cooper regényein keresztül. Trindidad egy cél, egy olyan világ – mint ahogyan a regényben is –, ahol a valóság és a fantázia egybefonódik, ahova elmenekülhetünk ugyan, de a kérdés – akár a regény címe – az, hogy megoldja-e az élet során felmerülő kihívásokat. A regény ugyanis olyan tabukat feszeget – lány–apa viszony, szerelem, szexualitás, párkapcsolat, szabadulásvágy és áldozatvállalás – amelyek nemcsak a fantáziában, hanem a való világban is jelen vannak, és mindenkit megkísértenek, akár bevalljuk ezt önmagunknak, másoknak, akár sem. 

A beszélgetőtárs egyik kérdésére azt is megtudhattuk, hogy soha nem állt távol a prózai műfaj tőle, hiszen irodalomtanárként mindig foglalkoztatta, csak valahogy fiatalként „nagy titánok” árnyékában nem mert nyilvánosság elé állni, aztán a színjátszó csoport, a színház, a rendezés kitöltötte az életét. Regényei nem kívánkoznak a „magas irodalmi mércével” elbírálható alkotások közé. Azért ír, mert szereti, lefoglalja, az élete során összegyűlt élményeket fűzi egybe, helyenként a színházi világból merített dramaturgiai eszközök segítségével. Ezért is Kovács Levente regényei „olvastatják magukat” – hallhattuk a továbbiakban a beszélgetésen, mi több egy adott pillanatban – ahogy elárulta a szerző – Anita, a könyv főszereplője „írta” a történetet. A cselekmény vázlata megvolt ugyan, de íráskor alakult még a történet fonala, és azért izgalmas, főleg annak, aki megélte, átélte az 1989 előtti időszakot Romániában, mert igen közelinek, ismerősnek tűnik. Az eset, bár különleges, bárkivel előfordulhat, vagy lehet, hogy az ismerősök, szomszédok körében volt is ilyen, csupán a kor szelleme, a társadalmi retorziótól való félelem miatt tabutémának számított. Ki tudja? 

S hogy valóban nem rugaszkodott el a valóságtól túlságosan a regény, az kiderült a könyvbemutató végén, ugyanis Kovács Levente bemutatta a borítólapon szereplő kislányt, aki az asztalon állva két szóban ajánlotta az olvasók figyelmébe az alkotást: „pocsékul jó”!