2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hogy mi is az a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a köznyelvben egyszerűen csak Tusványos? Nem egyéb, mint Erdély legnagyobb nyári szabadegyeteme, „a világ közepe”, „a biztos pont, ahol összenő, ami összetartozik” – mindez nemcsak mendemonda, bizonyítja a fesztivál immár 33 éves története, valamint az évről évre összegyűlő érdeklődők tömege. A Hagyományok Háza az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvánnyal együttműködve idén is kézművességgel, muzsikával, mesével és hajnalig tartó táncházakkal vett részt rajta, és Kalotaszegen kívül a csángó magyar, a gyimesi, klézsei, pusztinai és moldvai hagyományos kultúra gyöngyszemeit is megmutatta.


Fotók: Kinda Botond


Tusványos – a kis völgy, ahol minden júliusban összegyűl a Kárpát-medence színe-java. Az eseményről elmondható, hogy csak az igazán elkötelezettek látogatják, hiszen „nehéz a közlekedés, szűkös a tábor, lassan fejlődik az infrastruktúra…”, mégis, sokan minden évben visszajárnak. „Mások nem értik, sőt néha már mi sem, csak érezzük, hogy mennünk kell, ott a helyünk. Hajnali ötkor nincs késő, reggel hétkor nincs korán, egyórányi szunyókálás elég, fontosabb dolgok is vannak a világon, mint az alvás... A csűrben az esti bulik alatt a gerendák fogassá alakulnak át, sorban állás közben ismerkedsz, vagy éppen ujjongva ugrasz barátok nyakába…” – így ír fesztiválélményeiről – a résztvevők nevében is – a szervezőcsapat, amely ma már több mint 50 szervezettel áll partnerségben, így nem csoda, hogy a fesztivál 30 előadói sátorral működik. Szükség is van a sokféle és sokszínű programkínálatra, hiszen naponta több mint 16 ezer tusványosozót fogad be a völgy. 




Az idei, azaz a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor július 23. és 28. között volt, egyik legautentikusabb helyszíne idén is a Kriza János Csűr volt. A programok itt a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány támogatásával és közreműködésével alakulnak ki minden évben. A Csűr eseményeinek szakmai felelőse Pál István Szalonna főigazgató-helyettes, művészeti vezető, aki az idei év legemlékezetesebb pillanatairól számolt be: 

„A Kriza János Csűr programjainak ebben az évben Kalotaszeg népművészete volt a tematikája. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutatta nálunk kalotaszegi műsorát, a Kalotaszeg – Élő táncarchívum című előadást, amely a fáradhatatlan néprajzkutató, Martin György gyűjtőútját követi. Emellett fotókiállítással, népdal- és néptáncoktatással is készültünk, ahogy kiváló fiatal muzsikusok népzenei koncertjeit és hajnalig tartó táncházakat is látogathattak a hozzánk betérők: a fellépők a Vajdaságtól a Felvidéken át, Erdélyen keresztül a Kárpátaljáig voltak velünk. Nagyon jó látni, hogy évről évre egyre többen érkeznek Csűrbe, az emberek különösen kedvelik a Hagyományok Háza programjait. Lényegében kora délutántól napfelkeltéig tele van az egész Csűr, és egy igazi, élő mulatság zajlik mindvégig. Fontosnak tartom, hogy ennek az eseménynek az újdonsága lényegében az állandóság erejében rejlik, amelyben a népművészet minél színesebb bemutatására törekszünk. Bizonyított tény, hogy erre a fajta állandóságra nagy az igény, hiszen számos visszatérő vendégünk van. Izgatottan várjuk a folytatást!” A Hagyományok Háza a nyáron további fesztiválokon is részt vesz, amelyekről bővebben a honlapon lehet tájékozódni: https://hagyomanyokhaza.hu/hu

Diligens Linda, sajtóreferens




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató